
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Gulyás Gergely elmondta, hogy a járvány ötödik hulláma a végéhez közeledik, ezért a kormány kivezeti a járványügyi korlátozásokat.
Ezek között hétfőtől megszűnik a maszkviselési kötelezettség, valamint a védettségi igazolványok használata.
Emellett kivezetik azt a szabályt is, amely lehetővé teszi, hogy a munkáltatók előírják a kötelező oltást. Ebben azonban kivétel marad az egészségügyi és szociális terület.
A miniszter hozzátette, hogy az egészségügyi veszélyhelyzetet viszont fenntartja a kormány egy esetleges hatodik járványhullám veszélye miatt. Illetve azért, hogy a kormány cselekvőképes maradhasson a vírushelyzetben.
Egy hatodik hullám esetén a korlátozások visszavezethetők.
Cikkünk frissül!
Gulyás: Magyarország biztonsága az első
A jelenlegi helyzetben Magyarország biztonsága az első, az az ország határozott érdeke, hogy ne sodródjon bele a háborúba - mondta Gulyás Gergely.
Kiemelte: Magyarország határozott döntése, hogy nem küld katonákat Ukrajnába és fegyverszállítmányt sem enged át a magyar-ukrán határon. A katonai szakértők és a rendelkezésre álló információk alapján ugyanis komoly esélye van annak, hogy megsemmisítik ezeket a szállítmányokat, ezért Kárpátalja és az ott élők védelme érdekében ez az indokolt és helyes magatartás - tette hozzá.
Közölte: a kárpátaljai magyarok biztonsága a legfontosabb, sokan elhagyni kényszerültek az országot, de a 18-60 év közötti férfiak már nem hagyhatják el, ezért sok család inkább ott maradt, és az ő biztonságuk kiemelt jelentőségű.
Hangsúlyozta: Magyarország álláspontja szerint az első biztonságos országban kell gondoskodni a menekültekről, ez volt az álláspontja a délszláv háború idején és a migrációs válság idején is. A mostani helyzetben Magyarország az első biztonságos ország az Ukrajnát elhagyók számára - mutatott rá.
Katonákat vagy fegyvereket küldeni csak olaj a tűzre
Önös politikai érdekeik félretételére, felelősségteljes viselkedésre, Magyarország biztonságának figyelembe vételére kért minden politikai erőt a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.
Gulyás Gergely a legfontosabbnak azt nevezte, hogy a háború, a biztonság kérdésében nemzeti egység jöjjön létre.
A miniszter nagyon szomorúnak tartja, hogy - mint mondta - a baloldal a választási kampány miatt mintha nem lenne tekintettel azokra a veszélyekre, amit ez a háborús helyzet jelent Európának és Magyarországnak.
Hozzátette: az ország biztonsága még a választásoknál is fontosabb, egy háborús helyzetben felelőtlenül összevissza beszélni különösen káros. Katonákat küldeni - ahogy a baloldal akarta - vagy fegyvereket küldeni csak olaj a tűzre, és ebben a helyzetben Magyarország és a kárpátaljai magyarok biztonságát is veszélyezteti - jelentette ki.
Gulyás Gergely azt mondta, "arra kérünk minden politikai erőt, hogy ezen a területen tegye félre önös politikai érdekeit, felelősségteljesen viselkedjen, az ország biztonságáról van szó".
Fotó: illusztráció (MTI)

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen