
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Felidézte, hogy a korábbi növekedési prognózist újra kellett gondolni, mivel az inflációs pálya megváltozott, és az eddig félmilliós ukrán menekülthullám is rendkívüli intézkedéseket igényel.
Nehéz megbecsülni a szankciók hatását a magyar gazdaság szereplőire - ismerte e. "Ugyanakkor fölkészültünk erre az időszakra is: a hazai gazdaságot jelenleg nagy megtakarítási ráta jellemzi, és ehhez kis hitelállomány kapcsolódik. Ez jelentheti azt is, hogy a vállalataink képesek kapacitásokat bővíteni, a háztartások pedig fenn tudják tartani a fogyasztási szintet" - vélekedett a pénzügyminiszter.
Varga Mihály rámutatott: a hiány- és adósságmértéket a koronavírus hatásai befolyásolták. A számtalan beruházásélénkítő program, a munkabér utáni támogatás, az adókönnyítések mind azt a célt szolgálták, hogy a magyar gazdaság minél kevesebb sérüléssel jöjjön ki a pandémia okozta visszaesésből, és a munkahelyek megmaradjanak - hangsúlyozta.
"A büdzsét nem hagyjuk szétcsúszni" - szögezte le. Helyes döntésnek nevezte, hogy a múlt év végén megnövelték Magyarország pénzügyi tartalékait, 350 milliárdos kiadási plafonnal korlátozták a tárcák költését, nem engedték elkölteni a minisztériumok teljes 2021-es kereteit, elhalasztották 755 milliárd forintnyi beruházás megkezdését és az idei hiánycélt is 5,9-ről 4,9 százalékra csökkentették.

A miniszter beszélt arról is, hogy az uniós helyreállítási program vissza nem térítendő része kétezermilliárd forint, emellett a hitelrészt is igénybe kívánják venni. A pénz jó részét elmondása szerint olyan fejlesztésekre is fordítanák, amelyek például az energiareformot, a diverzifikációt, a zöldátállást segítenék elő.
Az országgyűlési választásokig a pénzek visszatartásáról "valószínűleg nem lesz döntés, a visszatartással Brüsszelből befolyásolni kívánják a megmérettetés kimenetelét" - jegyezte meg. Úgy vélekedett: az Európai Bizottság is tudja, hogy az álláspontja jogilag, politikailag és erkölcsileg egyaránt tarthatatlan.
A pénzügyi tárca vezetője beszélt arról is, hogy 2010-ben Magyarország az "IMF-lélegeztetőgépen lévő, csőd előtt álló ország volt", gyenge növekedési mutatókkal, jelentős kockázatokkal. Azóta az ország a csődhelyzetből, az Európai Unió szégyenpadjáról az EU növekedési rangsorának élére került - tette hozzá.
Varga Mihály végül leszögezte: "a választás tétje az, hogy az ország folytatja a felzárkózást és előz, vagy leszakad és visszajut oda, ahol 2010 előtt volt".
MTI/A fotó illusztráció (MTI)

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen