2025. december 01. hétfő, Elza
4°C Budapest

Terroristának jelentkezett az Iszlám Államnál a magyar főiskolás, most súlyos börtönbüntetés vár rá

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség tavaly vádat emelt egy 22 éves férfi ellen terrorcselekmény előkészületének bűntette miatt, most azonban súlyosabb büntetést indítványoz.
Tenyek.hu
2022. március 29., kedd 16:06
Vágólapra másolva!

A fiatal férfi a 2021. év során hűségesküt tett az Iszlám Állam terrorszervezetnek, amelynek támogatója is lett. A vádlott merénylet végrehajtását tervezte, ehhez célpontokat, és az elkövetés módját kereste – olvasható Magyarország Ügyészségének közleményében.


A Fővárosi Törvényszék idén február 25-én hozott ítéletével a férfit, akit terrorcselekmény előkészületének bűntette miatt 3 év és 8 hónap börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.

Az ítélet ellen az ügyész fellebbezett. Hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabásáért, és börtön helyett fegyház végrehajtási fokozat alkalmazásáért. A vádlott irány megjelölése nélkül, védője pedig a tényállás téves megállapítása miatt felmentésért jelentett be fellebbezést.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség kezdeményezte a védelmi fellebbezések elutasítását. A vádlott letartóztatásban várja most a büntetőeljárás másodfokú befejezését.


A címlapfotó illusztrácó: Shutterstock

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk