
Váratlan bejelentést tett az MVM: sok ügyfél már most pénzhez juthat
Az első bejelentés 2020. június 10-én érkezett, mivel az egyik internetes oldalon meghirdetett laptopot, a kifizetését követően sem küldte meg az eladó. A vásárló soha többet nem látta a pénzét, és a termékre is hiába várt. Többször próbálta felvenni a kapcsolatot a hirdetővel, de az elérhetetlen lett.
Ezután sorban érkeztek a feljelentések, amelyeknél megegyezett a módszer: telefont, laptopot, játékkonzolt, fényképezőt, drónt és fűrészt kínált a csaló jutányos áron a potenciális vevőknek. A termékeket egyetlen esetben sem küldte meg, és sokszor még a postaköltséget is kifizettette a jóhiszemű vásárlókkal. Olyan is előfordult, hogy a várva várt csomagban tégla lapult, és volt, aki törött készüléket kapott. Az évek során tetemesebb összegre, több mint 1 millió forintra tett szert a hirdető.

Fotó: Rendőrség
Az átverésekhez használt számlaszámok azonosak voltak, ezért a rendőrök úgy sejtették, hogy ugyanazzal az elkövetővel van dolguk. A csalót, egy 20 éves mélykúti férfit február 23-án őrizetbe vettek. Társát, egy 25 éves nőt szerdán fogtak el a rendőrök. Beismerő vallomást tettek és elmondták, hogy az internetről letöltött képekkel adták fel hirdetésiket, melyekben elektronikai cikkeket árultak jóval a vételáruk alatt. Több számlaszámot is nyitottak, melyeket csak erre a célra tartottak fent. A nyomozók még vizsgálják, hogy más is részt vett-e a bűncselekmények elkövetésében. A két fiatalnak kezdeményezték letartóztatását – írta a police.hu.

Váratlan bejelentést tett az MVM: sok ügyfél már most pénzhez juthat

Maszkos férfi támadott meg egy hivatali dolgozót Zalaszentgróton

Halálos lakástűz Kiskunfélegyházán, egy idős nő az áldozat

Teltház és diadal: 2–0-val jutott nyolcaddöntőbe az FTC, jön a Braga!

Elaludt vezetés közben az M5-ösön, az egyik utasa meghalt

Levideózta a betörést és az elkövetőt egy nő Nagykanizsán

Hihetetlen, mit művelt egy taxis a kőér utcai vasúti átjárónál

Halálra szúrta feleségét egy férfi Győrnél, majd feladta magát

MÁV-vezérigazgató: elindult a rendszeres teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon

Mutánst fogtak a Balatonból - Fotó

Lángra kapott egy kamion fülkéje az M5-ösön - Fotóval

Csak a lélekjelenléten múlt: újabb durva videók az utakról