
Videóra vettek egy balesetet okozó ámokfutót Kótajon
Szentkirályi Alexandra posztjában azt írta: a kormány számára Magyarország biztonsága az első, kívül kell tartanunk hazánkat a háborús konfliktusból. Hozzátette: a szomszédunkban már két hete dúl a háború, ezrek kénytelenek elhagyni az otthonukat és sokan nálunk keresnek menedéket. A kormány már a humanitárius válság első napjaiban felkészült - fogalmazott, majd úgy folytatta: akadálymentes áthaladást biztosítottunk a határon, megszerveztük az Ukrajnából menekülők ellátását és koordináljuk a segélyszervezetek munkáját is.
Az eddigieken túl a kormány elindított egy éjjel-nappal hívható zöld számot, amelyen a menekülők magyar, ukrán és angol nyelven kaphatnak tájékoztatást a számukra fontos témákban - írta. Hozzátette: ilyen téma például a menedékeskénti elismerésre irányuló eljárás, a határátlépés, a beutazás, az okmányellátás, emellett az egyedi élethelyzetekkel kapcsolatos tájékoztatást is igyekszik biztosítani az ügyfélszolgálat.
Az ügyfélszolgálat a Magyarországról ingyenes hívható 06/80-310-310-es, az Ukrajnából ingyenesen hívható 0-800/504-546-os, az egyéb országokból hívható +36/1-550-1828-as telefonszámon, valamint a [email protected] elektronikus levélcímen várja a megkereséseket - ismertette a kormányszóvivő.
MTI / Címlapfotó: MTI/Illyés Tibor

Videóra vettek egy balesetet okozó ámokfutót Kótajon

Beteg, idős asszonytól rabolták el a gyógyszerpénzt Kazincbarcikán

Kiderült, miért lőttek be az óvoda ablakán Solymáron

Tömegverekedés Királyegyházán, elfajult a majális - Videó

Felhívta a családot Till Tamás gyilkosa, megrázó részletek derültek ki

Megható videó, így köszöntötték az édesanyákat a rendőrök, tűzoltók, katonák és mentők

Kigyulladt egy családi ház és két autó Albertirsán

Kisbaba életéért küzdöttek a budapesti Pesterzsébeten

Átszakította a szalagkorlátot, majd az árokban landolt az M3-ason

Nem bírt leállni a csörögi fiatal - minden napra jutott egy lopás

Nem nyert, ezért tört-zúzott egy debreceni lottózóban

Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket