
Nem figyelt, letarolta a vonat az autóját Vésztőn, képeken
A sofőr nem volt bekötve, bámészkodott, figyelmetlenül haladt, ezért ütközött neki a vonatnak.
Tenyek.hu 2022. március 02., szerda 09:11
A tilos jelzés ellenére hajtott vasúti átjáróba egy autós még február 6-án Vésztőn. Amikor feltűnt neki, hogy a szemből érkezők állnak, már késő volt, nem tudott megállni, nekiment az érkező vonatnak. A baleset után szerencsére ki tudott szállni az összetört kocsiból, és könnyű sérüléssekkel megúszta az ütközést - írta a police.hu.
A rendőröknek közvetlenül a történtek után azt mondta, hogy vezetés közben rosszul lett, ezért nem állt meg az átjárónál. Kihallgatásán azonban beismerte, hogy nem mondott igazat, nem volt semmi baja, csak bámészkodott, ezért nem vette észre a tilos jelzést.
A Szeghalmi Rendőrkapitányság a 29 éves vésztői férfi ellen vasúti közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt büntetőeljárást indított. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat továbbította az ügyészségre.
Fotók: police.hu
+Ez is érdekelheti

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi




