
Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére
Azt írták: az egészségügyi ellátás protokollját Kásler Miklós miniszteri utasítása rögzíti. E szerint a kormány biztosítja a Magyarországra érkező ukrajnai menekülőknek - szükség szerint - a gyógyszert, a kórházi ellátást és a tartósan itt maradóknak a magyar embereket is megillető ellátást. Jogosultak tehát egészségügyi alapellátásra, járóbeteg-szakellátásra, kórházi ellátásra, betegségük kezeléséhez szükséges gyógyszerekre, gyógyászati segédeszközökre, sürgősségi fogászati kezelésre, terhesgondozásra, szülészeti ellátásra és védőoltásokra is - tette hozzá.
Az Emmi közleménye szerint a menekülőket már a határ menti gyűjtőpontokon mobil egészségügyi csapatok várják a nap 24 órájában és gondoskodnak a menekülők egészségügyi szűréséről, ellátásáról, koronavírus-teszteléséről, szükség esetén megszervezik kórházi ellátásukat.
Felhívták a figyelmet arra, hogy minden Magyarország területén jogszerűen tartózkodó, Ukrajna területéről menekülő ukrán állampolgár, ukrán-magyar kettős állampolgár, valamint korábban Ukrajnában jogszerűen tartózkodó és onnan Magyarországra menekülő harmadik országbeli állampolgár jogosult térítésmentesen vagy a magyarországi térítési díjakkal azonos díjért a szükséges egészségügyi ellátásra. Magyarország biztosítja nekik az egészségügyi alapellátást, a sürgősségi ellátást és a krónikus ellátást is.

Az egészségügyi alapellátást a lakóhely, tartózkodási hely szerinti területi ellátási kötelezettségű háziorvos biztosítja, aki - ha szükséges - a területi ellátást adó kórházba utalhatja a beteget. Sürgősségi ellátás esetén a betegek szállítása az Országos Mentőszolgálat bevonásával történik. A települési önkormányzat által biztosított ügyeleti ellátást ugyancsak igénybe vehetik, és a védőnő a körzetében tartózkodó menedékesnek felajánlja a védőnői gondozás lehetőségét is - fejtették ki.
A védőoltásokat a háziorvosnál, illetve a házi gyermekorvosnál kaphatják meg. Felvehetik az életkorhoz kötött kötelező védőoltásokat, illetve a koronavírus elleni védőoltást, az influenza elleni védőoltást, valamint a (kanyaró, rubeola, mumpsz ellen védelmet adó) MMR-oltást is - közölték.
A betegeknek a szükséges gyógyszereket és gyógyászati segédeszközöket vényen rendeléssel biztosítják. Ezeket az érintettek sürgős szükség esetén ingyenesen, egyéb esetben a társadalombiztosítás egyes ellátásaira jogosultak által fizetendő díjjal megegyező összegért válthatják ki. A gyógyszertárak ilyenkor a gyógyszerek nevét, teljes árát tartalmazó, a menekültügyi hatóságnak kiállított számlát a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő közreműködésével számolhatják el.
Az Emmi kitért arra is, hogy ha az egészségügyi ellátás közben nyelvi akadály merülne fel, akkor az ingyenesen hívható 1812-es telefonszámon tolmács vehető igénybe.
MTI/Fotók: MTI/Czeglédi Zsolt

Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére

Óriási, 23,6 kilogrammos szörnyet fogtak ki a Balatonból

Orbán Viktor így búcsúzott Chuck Norristól

Most érkezett: Meghalt Zalavári Bálint

Hazatértek a magyar katonák Bagdadból

Csütörtökön térnek haza a magyar katonák az iráni háborús térségből

Halálos kamionbaleset történt Törökszentmiklósnál

Rákkeltő anyaggal szennyezett terméket hívnak vissza a boltokból

Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki