
Soha nem látott rohamra készül a Liszt Ferenc repülőtér
Egy szolgálaton kívüli rendőrtiszt igencsak felöntött a garatra, majd reggel 5 órakor részegen autójába ült és a 35-ös számú főútvonalon Tiszaújváros felé vette az irányt. A férfi az autóját nem tudta a sávban tartani, többször oldalirányba kitért, hol az útpadkán, hol pedig a záróvonalat átlépve, részben a bal oldali forgalmi sávban közlekedett.
A rendőrtiszt az útburkolati jelet is figyelmen kívül hagyta, a balra kanyarodó forgalmi sávból egyenesen haladt tovább a forgalom elől elzárt területen, majd végül Tiszaújvárosban lehúzódott egy autóbusz megállóba, és elaludt a kocsijában.
A rendőrtiszt vezetői engedélyét elvették, de kihallgatása során nem tett beismerő vallomást.
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével, az ügyiratok alapján, büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárás keretében pénzbüntetést és határozott idejű közúti járművezetéstől eltiltást szabjon ki a férfival szemben - olvasható az ügyészség hivatalos oldalán.

Soha nem látott rohamra készül a Liszt Ferenc repülőtér

Fokozott készültség Budapesten, több utcát is érint a rendőrségi intézkedés

10 éves unokáját erőszakolta meg egy nagymama többször is

Újabb helyen találtak azbesztszennyezést

Robbanás után halt meg a hős apa Mátészalkán

Videón, ahogy egy kertbe csapódik egy taxi egy szabálytalan autós miatt

Órákig tartott fogva fiatalokat lakásában egy nyíregyházi férfi

Holttestet találtak Hevesben, egy férfi az áldozat

Kegyetlen támadás Bács-Kiskunban: kölyökkutyát vettek célba Foktőn

Váratlan fordulatot vett egy rutinellenőrzés a X. kerületben - videóval

Magyarországon elsőként alkalmaztak sikeresen embriókori genetikai szűrést az SMA megelőzésére

Sikolyok szűrődtek a lakásból: új fordulat a szentlőrinci tragédiában