
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Az FTC honlapja felidézi, hogy a támadójátékos a Testnevelési Főiskola elvégzését követően, 1957-ben igazolt a klubhoz, amelynek színeiben 162 alkalommal lépett pályára és 83 gólt szerzett. Rögtön az első idényében gólkirály lett, az 1957/58-as bajnokságban ugyanis - Molnár Jánoshoz (MTK), Halápi Istvánhoz (Újpesti Dózsa) és Tichy Lajoshoz (Bp. Honvéd) hasonlóan - 16 találatig jutott.
Kétszer volt bajnok, egyszer Magyar Népköztársasági Kupa-győztes, illetve tagja volt a Vásárvárosok Kupájában 1963-ban elődöntős, 1965-ben pedig győztes együttesnek is.
Friedmanszky Zoltán a pályafutása befejezése után a Ferencváros utánpótlásában dolgozott edzőként, majd öt évet töltött Kubában testnevelő-tanárként. A hazatérését követően a Szolnoki MTE, majd 1978 és 1980 között a Ferencváros felnőtt csapatának vezetőedzője volt. A zöld-fehérekkel előbb második, majd hatodik lett az NB I-ben. Ezután a KSI-nél, majd Kuvaitban vállalt munkát. Újabb hét év után, 1988-ban tért vissza Magyarországra, később ismét utánpótlásedző volt a Fradinál.
MTI/A címlapfotó: fradi.hu

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen