
Ránk kacsint a nyár a pünkösdi hosszú hétvégén
A magyar származású amerikai politikus közölte: rettenettel töltötte el, amikor meglátta az Ukrajnából érkező képsorokat. Több millió ukrajnai ember - jórészt nők és gyermekek - volt kénytelen elhagyni az otthonát, a hazáját - tette hozzá.
A magyar kormány, a helyhatóságok, valamint a segélyszervezetek menekültekért tett erőfeszítéseit méltatva elmondta: arról is szeretett volna tájékozódni, hogy milyen egyéb módokon segíthetnek még a menekülteken. George Pataki hozzátette, a menekülteknek orvosi felszerelésekre és nem romlandó élelmiszerekre van szükségük, meleg ruhákra és takarókra pedig égető szükségük van.
Hangsúlyozta, amint visszatér az Egyesült Államokba, felhívja az amerikai kormány és közvélemény figyelmét arra, többet kell tenni azért, hogy támogassák a menekültek ellátásáért tett rendkívüli erőfeszítéseket. Úgy vélte, nem tudni, mit hoz a jövő, így azt sem, hogy lesz-e újabb menekülthullám, ezért fel kell készülni ennek lehetőségére is.
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő közölte: az elmúlt mintegy két hétben az egész ország összefogott és hatalmas lelkierőről tettek tanúbizonyságot a magyar emberek. A kormányzattól a karitatív és segélyszervezeteken át a civilekig, a helyi önkormányzatokig és az itt élő emberekig mindenki azt nézte, hogy hol tud segíteni - hangoztatta.
A kormány hárommilliárd forinttal segíti a segítségpontokon dolgozó szervezetek munkáját - jelezte, majd morális kötelességnek nevezte az azokon való segítést, akik bajban vannak.
Kiemelte, hogy Magyarországra számíthatnak a háború elől menekülő emberek, továbbá a magyar emberek biztonsága továbbra is prioritása a magyar kormánynak. "Nem engedjük Magyarországot semmilyen módon belekeveredni ebbe a fegyveres konfliktusba" - jelentette ki.
Tilki Attila, a térség fideszes országgyűlési képviselője, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 4-es számú választókerületének Fidesz-KDNP-s képviselőjelöltje a kormány segítségét megköszönve arról beszélt, hogy "flottul és gördülékenyen" folyik a menekültek ellátása.
MTI

Ránk kacsint a nyár a pünkösdi hosszú hétvégén

Ijesztő baleset: Videón, ahogy felökleltek egy motorost Békésen

Videón, ahogy egy részeg autós kacsázott a Balaton felé vezető úton

Mentők siettek egy várpalotai óvodához, mérgező virághagymát ettek a gyerekek

Gyógyszertárban dühöngött egy nő Sopronban – videóval

Tűz ütött ki a Gyorskocsi utcai börtönben: egy fogvatartott meggyújtotta a matracát

A pótkocsi alá zuhant és meghalt egy 47 éves férfi Csarodán

Összehangolt akció zajlik Nagytarcsán, nyoma veszett egy idős férfinak

Meztelen alak garázdálkodott Hevesben, az éj leple alatt lopakodott

Extra kapacitásokat mozgósít a MÁV-csoport a hosszú hétvégére

Soha nem látott rohamra készül a Liszt Ferenc repülőtér

Fokozott készültség Budapesten, több utcát is érint a rendőrségi intézkedés