
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
Halálos baleset történt Jánossomorján, a Szabadság utcában 2021. október 4-én. Az Ausztria, Andau irányába hajtó sötét színű terepjáró vezetője elütötte a Szabadság utcán szabályosan haladó kerékpárost, majd a helyszínről megállás és segítségnyújtás nélkül elment. A baleset következtében a bicikliző, helybéli 20 éves fiatal nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A sofőr folytatta útját, majd Mosonmagyaróváron, a Szent István úton aznap reggel a lámpánál egy szabályosan várokozó járművet kikerülve hajtott fel terepjárójával a kerékpársávra és a járdára. Itt várakozott egy 49 éves, mosonmagyaróvári kerékpáros férfi, akit hátulról ütött el. Mindezek után ismét megállás és segítségnyújtás nélkül hajtott tovább. A súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett helybélit a mentők kórházba vitték, aki az orvosi ellátása ellenére október 21-én szintén életét vesztette.

A rendőrök adatgyűjtése és a térfigyelő kamerák felvételeinek elemzése alapján azonosították, majd egy aznap érkező lakossági bejelentés segítségével a város belterületén elfogták a baleseteket okozó S. Peter 35 éves, szlovák állampolgárt. A sofőrrel szembeni drogteszt pozitív eredményt mutatott, ezért további mintavétel érdekében előállították. A cserben hagyó férfi ellen – őrizetbe vétele mellett – a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság négy rendbeli közlekedési bűncselekmény miatt eljárást indított.

Az orvosszakértő megállapította, hogy a gépkocsivezető a balesetek időpontjában kábító hatású szer befolyásoltsága alatt állt, és bódult állapotban vezetett. A megyei rendőr-főkapitányság halált okozó bódult állapotban elkövetett járművezetés, segítségnyújtás elmulasztásának, és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgatta ki a férfit, aki mindent beismert. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a Győri és a Mosonmagyaróvári Járási Ügyészségnek megküldte – írta a police.hu.
Fotók: Rendőrség

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi