
Törökszentmiklósi baleset: A roncsok között egy embert holtan találtak
Tavaly április 28-án 23 óra 20 perckor a férfi az esztergomi buszvégállomásra ment az élettársa elé, de amikor találkoztak, szinte azonnal számon kérte a nőt, és távolléte miatt szidalmazta is, majd elkérte a telefonját hogy ellenőrizze a közösségi alkalmazáson folytatott kommunikációját, miközben gyalogoltak. A férfi mindeközben többször kis erővel, tenyérrel megütötte a nő fejét, és lábon is rúgta, amitől elesett, de felsegítette és a karjánál fogva tartotta, aki viszont igyekezett eltávolodni a közeléből, majd újra megütötte úgy, hogy a nő a földre esett.
Az Esztergomi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi és Határrendészeti Osztályának járőrei azonban a közelben jártak, és elfogták az agresszív férfit.
Az Esztergomi Járási Ügyészség vádiratban arra tett indítványt, hogy az Esztergomi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével a bűncselekmény elkövetését beismerő férfival szemben pénzbüntetést szabjon ki – olvasható az ügyészség hivatalos oldalán.

Törökszentmiklósi baleset: A roncsok között egy embert holtan találtak

Riadalom a Fejér vármegyei börtönben, egy rab életéért küzdöttek

Lesújtó hír érkezett: Elvesztettünk egy országos bajnokot

Üzemanyagár-változás: Ha tud, még ma tankoljon!

Több tucatnyi óvodás fertőződött meg éjszaka Egerben

Elhunyt Hőke Dávid, a tragikus hírt az egyetem tudatta

Súlyos vadászbaleset történt Hajdú-Biharban: a nyúl helyett barátját találta el a lövés

Elloptak egy újszülöttet Budapesten, álcázva menekült az elkövető

Elfogtak egy férfit, aki csőbombával sebesített meg egy nyugdíjast Monorierdőn

Égő házba rohant be egy szabadnapos rendőr Budapesten, drámai esetről számolt be a BRFK

Pusztító tűz tombolt egy idős férfi otthonában: csak a holttestére bukkantak a tűzoltók

Nyomozást indított a rendőrség a Tisza-adatbotrány ügyében