
Soha nem látott rohamra készül a Liszt Ferenc repülőtér

Varga Mihály a cég 500 millió forintos egészségipari beruházásának átadó ünnepségén hétfőn Pilisvörösváron arról beszélt, hogy az egészségipar fejlődésének támogatása megfelel Magyarország érdekeinek, és része a kormány beruházásösztönző politikájának.

Vitályos Eszter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára beszél. Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Hozzátette, hogy kritikus helyzetekben az alapvető eszközök hazai előállítása nélkül nincs biztonságban a betegellátás, emellett az egészségipar egy tudásintenzív, dinamikusan fejlődő ágazat, amelyben nagy hagyományokkal rendelkezik Magyarország. Reális célkitűzés tehát a hazai gyártókapacitás növelése, a magyar beszállítók részesedésének emelése és az exportteljesítmény növekedésének elérése is - fűzte hozzá.

Varga Mihály elmondta, hogy a Pilisvörösváron gyártott izolációs kórházi ágyrendszer nemzetközi innovációnak számít, mivel az alkalmazott műszaki megoldások a jelenleginél nagyobb védelmet nyújtanak majd a fertőző betegeket ellátó orvosok és ápolók számára. Hozzátette, hogy emellett olyan helyeken is lehetővé válik a betegek biztonságos elkülönítése, ahol erre eddig nem vagy csak igen magas költségek árán volt lehetőség.

A miniszter beszámolt arról, hogy az ETP támogatásával 57 cég valósíthat, illetve valósíthatott meg egészségipari beruházásokat, és a már odaítélt támogatások 82 különböző fejlesztés végrehajtását teszik lehetővé. Hozzátette, hogy a beruházások összértéke eléri a 86 milliárd forintot, a kormányzati támogatás mértéke pedig a 66 milliárd forintot. Ezek a beruházások összességében 5700 munkahely létrejöttéhez, illetve megőrzéséhez járultak hozzá, és a 82 projektből 48 már megvalósult - ismertette Varga Mihály.

A nyilvános cégadatok szerint a Gemitech Kft. 2006 -ban alakult, magyar tulajdonban lévő vállalat. 2020-as nettó árbevétele megközelítette a 300 millió forintot, adózott eredménye az elektronikus beszámoló portál szerint 106,4 millió forint volt.

Gemela Zsuzsanna cégtulajdonos beszél. / Fotó: MTI/Bruzák Noémi
MTI / Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Soha nem látott rohamra készül a Liszt Ferenc repülőtér

Fokozott készültség Budapesten, több utcát is érint a rendőrségi intézkedés

10 éves unokáját erőszakolta meg egy nagymama többször is

Újabb helyen találtak azbesztszennyezést

Robbanás után halt meg a hős apa Mátészalkán

Videón, ahogy egy kertbe csapódik egy taxi egy szabálytalan autós miatt

Órákig tartott fogva fiatalokat lakásában egy nyíregyházi férfi

Holttestet találtak Hevesben, egy férfi az áldozat

Kegyetlen támadás Bács-Kiskunban: kölyökkutyát vettek célba Foktőn

Váratlan fordulatot vett egy rutinellenőrzés a X. kerületben - videóval

Magyarországon elsőként alkalmaztak sikeresen embriókori genetikai szűrést az SMA megelőzésére

Sikolyok szűrődtek a lakásból: új fordulat a szentlőrinci tragédiában