
Halálos vonatgázolás Pincehelynél, elkerülhetetlen volt a tragédia
Az államtitkár szerint április 3-án a szavazópolgárok arról is döntenek, hogy még több család- és otthonteremtési támogatást szeretnének, vagy jöjjön vissza a Gyurcsány-féle megszorítás. A kormány világossá tette, hogy a családtámogatás megmarad, mi több, bővülni fog - szögezte le, megjegyezve, hogy a baloldal továbbra is túlzónak tartja a családoknak nyújtott lehetőségeket.
A Magyar Nemzet hétfői számában megjelent interjúban Tállai András ismertette, hogy 2015. július 1. és 2021. december vége között mintegy kétszázezer kérelmet fogadott be az állam, összesen majdnem 660 milliárd forint értékben. Ebből a csok keretei között 152 ezer család szerződött 450 milliárd forintra, a falusi csokkal pedig további huszonhatezer család jutott hozzá több mint 140 milliárd forinthoz.

Hozzátette, hogy adó-visszatérítési támogatás címén több mint százmilliárd forint jutott a családokhoz, a lakáscélú kölcsöntartozással rendelkező, további gyermeket vállaló családok törlesztési támogatására fordított állami kiadás pedig elérte a 63 milliárd forintot. Szintén a családok támogatását szolgálja az ötszázalékos lakásáfakulcs, a csokot igénylő családoknak járó illetékmentesség, továbbá a múlt év elején útjára indított otthonfelújítási program is - sorolta az államtitkár.
MTI / Fotó: Facebook / Tállai András László

Halálos vonatgázolás Pincehelynél, elkerülhetetlen volt a tragédia

Billiárddákóval verte agyon saját húgát egy férfi Ecsegen

Felborult egy csónak a Dunán – civilek is küzdöttek az egyik utas életéért

Megpróbált megszökni egy rab Veszprémben

Utolsó pillanatban mentette ki a kocsiját a lángoló garázsból Zagyvarékason

Kamerafelvétel leleplezte le az utcán szemetelő fiatalokat Esztergomban

Egy játékbaba vonalkódjával próbált spórolni, de lebukott

A saját iskolájukba jelentettek bombariadót Budapesten

Saját traktorja ölt meg egy férfit Mőcsénynél

Videón, ahogy üvölt és leköpi a kocsit egy agresszív mercis Budapesten

Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére

Óriási, 23,6 kilogrammos szörnyet fogtak ki a Balatonból