
El akarta ütni volt feleségét, videón szigetszentmiklósi ámokfutás
Nem áll távol tehát a szélsőséges gondolkodásmód Márki-Zay Pétertől, aki maga mondta el a hétvégi lakossági fórumán, hogy a baloldali szivárványkoalíció - amelynek ő a jelöltje - magába foglalja a fasisztákat és a kommunistákat is. Korábban több alkalommal tett antiszemita kijelentést, illetve együtt szerepelt nyíltan szélsőséges, zsidó- és cigányellenes politikusokkal.

fotó: facebook
Márki-Zay egy január elején közzétett videójában az őt ért antiszemita vádakra magyarázatként újabb zsidózásba kezdett. Úgy fogalmazott, hogy "a Fideszben egyébként van néhány zsidó is, bár elég kevés. Egyet tudok konkrétan, én őt nagyon nagyra becsülöm".
Mindezt arra reagálva mondta, hogy a Mandinerbe is publikáló szerző, Veszprémy László Bernát egy, a "The Times of Israel" hasábjain megjelent írásában többek között felsorolta, hány antiszemita politikussal fotózkodott és dolgozott már együtt Márki-Zay Péter. A lista hosszú: Sneider Tamás egykori szkinhedvezérrel, a Jobbik volt elnökével is szerepelt közösen, de kiállt a jobbikos, nyíltan antiszemita Bíró László és Rig Lajos mellett is. Bíró, aki a baloldal jelöltje volt 2020-ban a szerencsi időközi országgyűlési választáson, korábban a zsidó embereket tetűcsúszdásoknak, Budapestet Judapestnek nevezte, míg a tapolcai jobbikos képviselő, Rig a zsidók biológiai fegyvereként beszélt a cigány emberekről.
Márki-Zay ezenkívül olyan fotót posztolt az úgynevezett Pegazus-ügyet követően Orbán Viktorról, ahol egy menóra előtt állt. – "S hogy félreérthetetlen legyen a hirdetmény üzenete, szerényen és visszafogottan ugyan, de Orbán mögött fölsejlik az izraeli zászló, s a miniszterelnök válla fölött sejtelmesen kikandikál a Dávid-csillag három ága is" – jegyezte meg Márki-Zay akkori akciójára reagálva Fröhlich Róbert volt országos főrabbi, valamint az egyébként harcosan baloldali Gábor György egyetemi tanár, akik közös cikkben tiltakoztak a baloldal jelöltjének antiszemita megnyilvánulása ellen.
Címlapfotó: facebook

El akarta ütni volt feleségét, videón szigetszentmiklósi ámokfutás

Biciklis zaklatót fogtak Monoron, több nőt is molesztált

Tinilányok késeltek egy budapesti diszkónál, hárman támadtak

Brutális baleset történt az M3-ason, kigyulladt az egyik autó

Öten sérültek meg egy súlyos balesetben Bácsalmásnál

Fordulat jön szenteste: Amit most mutat az előrejelzés, arra kevesen számítanak

Na, szia, mentő! – Dal született a négyéves hős kisfiú történetéből – videóval

Holtan találtak egy ismert fotóriportert a Városligetben, a Néprajzi Múzeum épületénél történt a tragédia

Egy ember meghalt a Törökszentmiklósnál szombat este történt balesetben

Horror a Nagymező utcában: Elözönlötték a rendőrök éjjel a környéket – Videó

„Na szia, mentő” – Az egész ország ezt a pillanatot várta

Gázpalackok szabadultak el az M3-ason, 130-cal kellett kikerülni őket