
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
„Maradjunk együtt! Ez a most kezdődő Házasság Hete idei mottója. Istvánnal most leszünk 20 éves házasok, mi is tudjuk, hogy nap mint nap tenni kell azért, hogy ez az egyszerűnek tűnő kívánság megvalósulhasson” – ezzel a bejegyzéssel tett közzé a saját Facebook-oldalán egy közös fotót a férjével Novák Katalin.
A kormánypártok köztársaságielnök-jelöltje a hétfői Valentin-nappal kezdődő hét fontosságára kívánja felhívni a figyelmet – írta meg a 24.hu
A Házasság Hete elnevezésű kezdeményezés közel két évtizede indult el Angliából.
A kezdeményezés magyar honlapjának tájékoztatása szerint a Házasság Hete Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet.
„A házasság hetét – amelyhez hazai és nemzetközi szinten is számos ismert közéleti személyiség csatlakozott kifejezve elköteleződését a házasság, a család ügye iránt – mára 4 kontinens 21 országában ünneplik. Hazánkban az országos eseménysorozatot 2008 óta rendezik meg a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával, számtalan nagyváros, település, közösség részvételével. A Házasság Hete Szervezőbizottsága által koordinált központi programok fővédnöke 2013 óta Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége” – olvasható a honlapon.
Címlapfotó: MTI/Máthé Zoltán

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen