
Túlpörgette a ménest a Váci úton, a Mustang a tetején állt meg
A Paul Cezanne-akvarellt a múlt év végén, a Christie's New York-i aukcióján vásárolta meg a múzeum. A most Magyarországra érkezett műtárgy egyik oldalán a svájci Colombier-kastély látképe, másik oldalán pedig egy facsoporttanulmány látható - mondta el az alkotás csütörtöki sajtóbemutatóján a Szépművészeti Múzeum főigazgatója.

Baán László hozzátette, az 1890-ben készült kép megvásárlását - mint ahogy az elmúlt években a Stuart Mária Henrietta esküvői portréja című Anthonis van Dyck-alkotás és Pierre-Auguste Renoir Fekvői női aktjának gyűjteménybe kerülését is - a magyar kormány támogatása tette lehetővé. Az amerikai aukción 750 ezer dollárért (mintegy 227 millió forint) megszerzett Cezanne-akvarell a Szépművészeti Múzeum gyűjteményének alapját képező, európai rangú Esterházy-gyűjtemény 1871. évi állami megvásárlásának 150. évfordulója előtt tisztelegve került a múzeumba - jegyezte meg a főigazgató.

Geskó Judit, a Cezanne-tól Malevicsig című kiállítás kurátora elmondta, hogy a Cezanne-mű egyik oldalán található akvarell a Colombier-kastélyt ábrázolja távolnézetből. A képen a francia mester pályájának utolsó két évtizedére jellemző laza, foltokból építkező, a papírt néhol üresen hagyó oldottság mutatkozik meg."Ez a tájkép a cezanne-i életműben is rendkívül érdekes teljességet mutat" - emelte ki.
Geskó Judit elmondása szerint a műtárgy másik oldalán látható facsoport szintén a cezanne-i képi világ egy nagyon jellemző, a művészt még befejezetlenségében is maximálisan kifejező, a kastély közelében készült tanulmányrajza. Mint a kurátor kiemelte, az akvarell az elmúlt 35 évben magántulajdonban volt, így igen kevesen láthatták, mostantól pedig kiválóan illeszkedik a Szépművészeti Múzeum gyűjteményébe.

Nem ez azonban az egyetlen műtárgy, amellyel a gyűjtemény a kiállítás kapcsán gyarapodott: a Szépművészeti Múzeum nemrég Friedrich Vordemberge-Gildewart 212-es kompozíció című munkáját is megvásárolta; ez a festmény szintén megtekinthető a Cezanne-tól Malevicsig című tárlaton - mondta el Geskó Judit.
MTI / Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Túlpörgette a ménest a Váci úton, a Mustang a tetején állt meg

Különös meglepetést rejtegetett egy zuglói Kinder-tojás

Kiemelt razzia kezdődik az utakon

Videón, ahogy tüzet okád egy kémény a kazincbarcikai éjszakában

27 évesen meghalt Soltész Gréta

Elítélték a kegyetlen magyar gyilkost Ausztriában

Holttestet találtak Szegeden, rejtélyes tragédia rázta meg a helyieket

Szennyezettség miatt vonták ki a népszerű márka tápszereit a forgalomból

Szürke hétvége a küszöbön: Változékony napok előtt állunk

Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett

Egyetlen figyelmetlen mozdulat okozott maradandó fogyatékosságot egy gyömrői kocsmában

Péntektől kézbesítik a februári dupla és a 14. havi nyugdíj első negyedét