
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Tavaly szeptember 16-án Justine Johnson édesanyja Oklahoma-i házában tartózkodott hároméves kislányával. Az anya elmondásai szerint ledőlt egy kicsit a kertben, majd mikor felébredt a SpongyaBob Kockanadrág című rajzfilm hatására több késszúrássalmeggyilkolta kislányát, aki néhány nappal korábban ünnepelte harmadik születésnapját.
Justine rendszeres heroin használó volt abban az időszakban, de éppen elvonási tünetektől szenvedett, így valószínűleg az ezáltal okozott hallucinációi késztették bestiális tette elkövetésére. A hároméves Sutton-t többször megszúrta, majd holttestét a házban lévő szemeteszsákba csomagolta, és kidobta a kukába.
A nő bírósági tárgyalásai továbbra is zajlanak, múlt heti meghallgatásán állt elő a hihetetlen történettel, miszerint egy rajzfilmfigura bujtotta fel őt a gyilkosságra, és ha nem tett volna eleget parancsának, az a saját életébe került volna.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen