
Rejtélyes horror: Holttestet találtak egy debreceni panelház tárolójában
A törvényszéki közleményben azt írták, hogy a pécsi férfi az ítélet értelmében a legkorábban 25 év eltelte után bocsátható feltételes szabadságra. A férfi a középiskolai tanulmányai után több felsőoktatási intézményben orvosi és más tanulmányokat kezdett, de elvégeznie egyiket sem sikerült, munkahelyet nem, vagy csak nagyon nehézkesen talált, munkaviszonya, tartósan saját jövedelme nem volt. A vádlottat a szülei segítették, ők vettek neki lakást, amelyet a férfi az apja halála után eladott, majd a bevételt felélte és visszaköltözött az anyjához, aki eltartotta. Mivel magánéleti és szakmai sikertelensége miatt elsősorban édesanyját hibáztatta, rendszeresek volta közöttük a konfliktusok.
Vita alakult ki közöttük 2019 augusztusában is, ekkor a férfi megkötözte időskorú, kis testsúlyú, érdemi védekezésre képtelen anyját. A nő fejét ezután serpenyőkkel, húsklopfolóval véresre verte, majd egy paplant, szőnyeget terített anyjára, őt ezeken keresztül késekkel, vaskampóval szurkálta. Ezután két dohányzóasztalt, három széket és egy mikrohullámú sütőt tett a betakart testre, majd kiment a szobából és az ajtót kívülről egy hűtőszekrénnyel torlaszolta el. A nő aznap éjjel belehalt sérüléseibe, halálát - a testére helyezett tárgyak miatt kialakult mellkasi nyomás következtében - fulladás okozta.

A férfit, aki az éjszakát még a házban töltötte, másnap egy pécsi panzióban vették őrizetbe a rendőrök. A vádlottat a tárgyaláson azért is elítélték, mert orvosi diplomát hamisított magának, annak segítségével személyi okmányokat készíttetett, amelyekben a neve "dr." előjelzővel szerepelt. A férfit így különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés és kétrendbeli közokirat-hamisítás miatt ítélték el. Becsületsértés miatt is felelnie kellett: azt 2019 júniusában rendvédelmi szerv tagjának sérelmére, a sértett munkakörének ellátásával, közmegbízatásának teljesítésével vagy közérdekű tevékenységével összefüggésben követte el, amikor egyszer bement feljelentést tenni a pécsi rendőrségre. A szakértői vélemények szerint a vádlott nem szenved a beszámítási képességét befolyásoló elmebetegségben, de személyiségzavara hozzájárult a bűncselekmények elkövetéséhez.
Az ítélet nem jogerős, mert a vádlott és védője fellebbezett, az ügyész pedig a jogorvoslat esetleges bejelentésére fenntartotta a háromnapos határidőt.
MTI / Fotó: Illusztráció

Rejtélyes horror: Holttestet találtak egy debreceni panelház tárolójában

Egy nőre bukkantak a járdán Ercsiben, drámai esetről érkezett a hír

Mi történt valójában a kalandparkban? - Döntő fordulat jöhet a karateedző büntetőperében

Lövések is dördültek, kivonult a TEK Baranyába

Megszólalt az MVM: ekkor érkeznek a gázszámlák és a rezsistop kedvezmény

Életveszélyes reakció: mentőhelikopter érkezett Padragra

Videón, ahogy elérte a jégeső az ország keleti részét

Egy mozdulat megmenthette volna az autós életét az M1-esen

Holtan találták az eltűnt polgármestert Szombathely mellett

Új csalási forma terjed: 1 millió forintot is elkérhetnek egy sürgős javításért

Párja gyerekét zaklatta szexuálisan egy férfi Ácson

Videón, ahogy a levegőbe repül egy biciklis Dunaharasztiban


