
Hamis oltási igazolásokat állítottak ki, rendőrök is vettek tőlük
Őrizetbe vettek egy budapesti háziorvost és asszisztensét, akik a gyanú szerint valótlan tartalmú oltási igazolásokat állítottak ki; a rendőrök mintegy 60 millió forint korrupciós pénzt foglaltak le - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán az MTI-vel.
Tenyek.hu 2022. február 02., szerda 11:39
A Keresztes Imre főügyész által jegyzett közlemény szerint a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség az ügyben kötelességszegéssel, üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt nyomoz.
A gyanú lényege szerint a budapesti háziorvos szakasszisztensével együttműködve 15 ezer és 30 ezer forint közötti összeg ellenében a koronavírus elleni vakcina beadása nélkül állított ki oltási igazolást olyan embereknek, akik nem akarták beadatni az oltást, de a védettségi igazolásra szükségük volt. A gyanúsítottak az összeget egymás között egyenlő arányban elosztották.
A rendelésen két rendőr is megjelent, akik úgy kapták meg pénzért az asszisztens által kiállított oltási igazolást, hogy a háziorvos az oltóanyagot felszívta egy fecskendőbe, majd annak tartalmát "hadd fogyjon!" kijelentést téve a mosdókagylóba ürítette.
Fotók: Magyarország Ügyészsége
A regionális nyomozó ügyészség elrendelte a két egészségügyi dolgozó őrizetét, gyanúsítottként hallgatta ki őket korrupciós bűncselekmény miatt - amelyet a háziorvos tettesként, a szakasszisztens bűnsegédként követett el -, majd indítványozta letartóztatásukat.
A kényszerintézkedés elrendeléséről a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa szerdán dönt.
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség és a Fővárosi Nyomozó Ügyészség további bizonyítékok beszerzése és az elkövetők elfogása érdekében 11 helyszínen összehangolt akciót tartott a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Készenléti Rendőrség közreműködésével.
Az ügyben eddig négy embert hallgattak ki gyanúsítottként, de sem az egészségügyi dolgozók, sem a két rendőr nem tett vallomást - olvasható a közleményben.
MTI
+Ez is érdekelheti

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen

