
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Szombaton 22 óra 50 perckor érkezett a bejelentés a rendőrségre, miszerint betörtek egy tatabányai házba, azonban a sértett tetten érte az elkövetőt. A kiérkező járőrök a helyszínen több személyt is találtak, akik feltartóztatták a szabályszegést elkövető férfit – közölte a rendőrség hétfőn.
Kifejtve, hogy egy baráti társaság tagjai voltak, akik elmondták, hogy a ház mellett lévő melléképületben tartózkodtak, így amikor a tulajdonos visszament a lakásba, akkor vette észre az ismeretlent az otthonában. Az egyenruhások a ruházat átvizsgálása során T. Csabánál több, a lakásból származó tárgyat találtak. A tettes az egyik szobában több értéket is összekészített, amit el akart tulajdonítani a házból.

A 35 éves férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi ellen lopás, valamint egy vagy több közokirat, magánokirat, készpénz-helyettesítő fizetőeszköz egyidejű elvételével elkövetett lopás bűntett kísérletének elkövetése miatt indult büntetőeljárás.
T. Csaba nem volt ismeretlen a rendőrök előtt, korábban ugyanis több alkalommal intézkedtek vele szemben vagyon elleni vagy erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt. A rendőrök kihallgatását követően őrizetbe vették és kezdeményezték, hogy a Tatabányai Járási Ügyészség tegyen indítványt a férfi letartóztatására.
Fotó: police.hu

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen