
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A nő először fogóval próbálta meg kihúzni a fejéből az öt centiméteres szöget, majd amikor nem sikerült, elment egy pesavari kórházba. Ott azt mondta az orvosoknak, hogy saját maga verte bele a szöget a fejébe, később azonban bevallotta, hogy egy hitgyógyító volt, aki garantálta, hogy így fia fog születni.
A rendőrség akkor kezdett nyomozni, amikor a röntgenfelvétel felkerült az internetre.
A helyi kórház orvosa szerint a nő "teljesen magánál volt, de borzalmas fájdalomtól szenvedett."
A BBC hírportálja a helyi Dawn című lapot idézte, amely szerint a nő egy szomszédjától hallott a hitgyógyítóról. Az asszonynak három lánya van, és a férje azzal fenyegette meg, hogy elhagyja, ha megint lányt szül.

Fotó: Peshawar Police
Egyes szegényebb dél-ázsiai országokban úgy tartják, a fiúgyerek hosszú távon nagyobb pénzügyi biztonságot jelent a szülőknek, mint a lány, ezért egyre gyakoribbak a kuruzslók, az úgynevezett hitgyógyítók által elkövetett visszaélések.
A pesavari rendőrfőnök kedden a Twitteren azt írta, hogy speciális nyomozócsoportot alakítottak a "hamis gyógyító" elfogására, aki egy ártatlan nő életével játszott, amikor szöget vert a fejébe azzal az ígérettel, hogy fia fog születni.

Fotó: Lady Reading Hospital
Több napon át faggatták a kórház dolgozóit, hogy a kismama nyomára akadjanak, aki segíthet nekik azonosítani a kuruzslót. A nő ugyanis elhagyta a kórházat, ahogy a szöget eltávolították a fejéből.
MTI

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen