
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Cserbenhagyásos balesetet rögzítettek vasárnap éjjel a fővárosban az Üllői úton. A fedélzeti kamerás felvételen látható, hogy a Thaly Kálmán utcában haladó Mazda sofőrje nem áll meg a piros lámpánál, helyette kihajt a szabályosan érkező taxis elé, aki éppen három utast szállított - közölte a Bp-i Autósok Közössége.
A sofőr ráadásul nem állt meg a balesetet követően, hogy kitöltse a baleseti jegyzőkönyvet, hanem elmenekült a helyszínről. Egy másik kamera azonban rögzítette az útját, amelyen látható, hogy közlekedésre nem igazán volt alkalmas állapotban az autója.
A baleset utáni percekben a rendőrök azonnal keresni kezdték a cserbenhagyót. Az esetből vélhetően bírósági ügy lesz, ugyanis ez már cserbenhagyásnak minősül, amely nem szabálysértés, hanem bűncselekmény. Időközben pedig kiderült az is, hogy a Mazdán nem volt biztosítás, feltehetően ezért fogta menekülőre a vétkes sofőr.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen