
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A IV. Kerületi Rendőrkapitányság még tavaly rendelt el nyomozást lopás miatt, ugyanis 2021. szeptember 29-én egy férfi bement egy újpesti cég irodájába, ahonnan több mint félmillió forintot lopott el. A nyomozók megállapították, hogy a lopásban négyen vettek részt, egyikük a cég alkalmazottja volt, így az elkövetők nem véletlenül mozogtak otthonosan a helyszínen.
Az egyik férfi az irodai szekrény ajtaját kiszakította és kivette a zsákmányt, míg két társa az autóban várta és a környéket figyelte.
A biztonsági kamera azonban minden mozdulatukat rögzítette. Az újpesti rendőrök azonosítottak, majd január 5-én és 6-án elfogtak négy elkövetőből hármat, negyedik társuk pedig néhány nappal később a IV. Kerületi Rendőrkapitányságon önként jelent meg.
A négy férfit lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, mindannyian szabadlábon védekeznek.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen