
Magyarországot északnyugatról érték el először a csernobili robbanásból származó radioaktív anyagok
Szerdán éjszaka egy ittas férfi öngyilkossággal fenyegetőzött Hajdú-Bihar megyei otthonának udvarán, akihez segítséget kértek. A mentők helyszínre érkező kollégái közölték a fiatal férfival, hogy a szándékai miatt kórházba kell szállítaniuk, ő azonban ezt megtagadta. A mentősök rendőröket hívtak azért, hogy biztosítsák az önveszélyes állapot megszüntetését, és a férfi kórházba szállítását.

A kiérkező rendőrök többször felszólították a férfit az együttműködésre, és figyelmeztették, hogy ellenállása esetén testi kényszert és bilincset fognak alkalmazni. Mivel a férfi továbbra sem működött együtt, a rendőrök testi kényszert alkalmaztak, aminek ő ellenállt, és három kis testű, keverék kutyáját a rendőrökre uszította, folyamatosan harapására utasítva őket. Az egyik kutya rátámadt a rendőrökre és megharapta az egyikük bokáját, majd felugorva belemart a másik kezébe.
A rendőrök nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedtek, ezért feljelentést tettek az ügyben. A nyomozó ügyészség hivatalos személy elleni erőszak és két rendbeli könnyű testi sértés miatt gyanúsítottként hallgatta ki a kutyák gazdáját.
Az ügyészség indítványozta a bűncselekményt tagadó, többszörösen büntetett előéletű és feltételesen szabadlábon lévő férfi letartóztatását, aki jelenleg is szándékos, személy elleni erőszakos bűncselekmény miatt töltötte felfüggesztett büntetését. A bíróság egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását – írja az Ügyészség.
Fotó: Ügyészség

Magyarországot északnyugatról érték el először a csernobili robbanásból származó radioaktív anyagok

Világszintű hőség jöhet: már nyáron berobbanhat az El Niño

Mentőhelikoptert riasztottak egy fuldokló újszülötthöz

Azbesztszennyeződés Szombathelyen és Kőszegen, Celldömölk is közleményt adott ki

Az iráni háború miatt a gyógyszerek ára is brutálisan emelkedhet

Megint többet fizetnénk a benzinkutakon, ha nem lenne védett ár

Nagy erőkkel vonult ki a TEK és a rendőrség a XI. kerületbe

Drágább lesz nyáron a repülőjegy, ha egyáltalán felszáll a gép

Csapdába csalták a kamurendőröket Kalocsán - videóval

A hátrányai, kockázatai ellenére is megéri az eurót bevezetni?

Vizsgálják a hihetetlen lottónyereményeket

Droggal fizetett a szexért kislányoknak egy nyíregyházi, ismert vállalkozó