
Halálos tragédia Apátvarasdnál, meghalt egy fiatal
A bíróság szerint a vádlott férfi, mint a sátoraljaújhelyi kórház ápolója, jogosult volt arra, hogy orvosi utasítás alapján infúziós terápiát végezzen, illetve intravénás injekciót adjon be. Július 9-én este, miután az éjszakai műszakot megkezdte, egészségügyi indokok nélkül és orvosi utasítás hiányában nyugtatót és altatót juttatott az egyébként infúziós kezelés alatt álló áldozat szervezetébe azért, hogy vele a későbbiekben szexuális kapcsolatot létesítsen. Ezt követően az éjjeli órákban a vádlott az alvó és védekezésre képtelen állapotba helyezett sértettel közösült. Ekkor a nő magához tért, ellenszegült, mire a vádlott felszólította, hogy ne kiabáljon, aztán távozott a helyszínről.
A sértett ezt követően értesítette hozzátartozóit, kérve őket, hogy azonnal jöjjenek érte, a történteket az osztályon dolgozóknak is jelezte, majd távozott a kórházból és még aznap feljelentést tett.
A bíróság szexuális erőszak miatt 7 év 7 hónap szabadságvesztésre ítélte a férfit, valamint eltiltották az egészségügyben való munkától, és 8 évre a közügyektől. Súlyosbító körülmények számított, hogy az egészségügyi rendszerbe és a sátoraljaújhelyi kórházba vetett bizalmat ezzel a tettével a férfi aláásta.
Az ítélettel szemben az ügyész súlyosítás, a vádlott és védője felmentés érdekében fellebbezett, így az eljárás a Törvényszéken folytatódik. – írja a Miskolci Törvényszék

Halálos tragédia Apátvarasdnál, meghalt egy fiatal

Már több rendkívüli esemény is történt a választáson

Videón a két életet követelő Árpád hídi baleset

Ütötte-rúgta a másikat egy parkolási vita miatt Kecskeméten

Követték, földre lökték, majd kirabolták az idős asszonyt Kunmadarason

Illegális verseny állhat a két ember életét követelő baleset mögött – őrizetben a sofőr

Tankok lepik el a 8-as főutat hétfőn

Kedves akart lenni, baleset lett belőle Pomáznál – videó

Megvan a titokzatos óriás: kamera rögzítette a ritka pillanatot

Tűzoltók és színészek fogtak össze – videó

Ketten meghaltak, tömegbaleset történt a Váci úton

Döbbenetes dolog zajlik le Magyarország fölött, érdemes lesz az eget figyelni