
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
Ibolya Tibor, a fővárosi főügyész közleménye szerint a jelenleg 41 éves férfi együtt élt édesanyjával, valamint nevelőapjával, nem dolgozott és idejének túlnyomó részét otthon töltötte. A jelenleg is előzetes kényszergyógykezelés alatt álló férfi ismert előzmény nélkül elhatározta, hogy megöli alvó édesanyját és nevelőapját. A vádlott ezzel a céllal éjfél után egy konyhakéssel bement a szobájukba, amire a sértettek felkeltek, és megpróbáltak elmenekülni a lakásból, de a férfi mindkettőjüket többször megszúrta, ami miatt a helyszínen meghaltak.

Hozzátette: a vádlott ezután a lakásban maradt, majd a délutáni órákban bejelentést tett a bűncselekményről a segélyhívó telefonszámra, amely alapján a kiérkező rendőrök a helyszínen elfogták. A Fővárosi Főügyészség a férfi ellen különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés miatt emelt vádat, és büntethetőséget kizáró ok miatt az elkövető felmentését, valamint kényszergyógykezelésének elrendelését indítványozta - olvasható a közleményben.
MTI / Fotó: Illusztráció

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi