
Lecsaptak a zuglói sorozat-csalókra – videóval
A külügyminiszter közölte, hogy a repülőgép, amely hat magyar személyt és családtagjaikat szállította, leszállt hétfő éjszaka a kecskeméti katonai reptéren.
„Itthon, biztonságban.” – írta a rövid poszthoz.

Szijjártó Péter az orosz külügyminiszterrel tárgyalt arról, hogy Oroszország fog segítséget nyújtani az Almatiban rekedt magyarok kimentésében. Az orosz védelmi minisztérium hétfőn küldött egy elzárt repülőtérről Kazahsztánból egy gépet, amely Oroszoroszágba szállította az evakuált személyeket. Onnan pedig a Honvédség egyik repülője hozta haza a magyar állampolgárokat.
A külügyminiszter szerint legalább száz magyar ember lehet Kazahsztánban, azonban közülük 70-80 személy egy energetikai cég alkalmazásában tartózkodik az országban, ők eddig nem kértek segítséget.
Fotó: facebook.com/Szijjártó Péter

Lecsaptak a zuglói sorozat-csalókra – videóval

Édesanyja életéért küzdött egy nő zalai otthonukban

Egy rendőr is kórházba került a nagykörűi tűzvésznél

Kislányt, az édesanyát, egy idős nőt és három mentőt is kórházba kellett szállítani Csepelen

Két vonat is letarolt egy kocsit Pécel és Isaszeg között

Ne adja ezeket a babáknak, szennyezettek – visszahívták a boltokból

Elítélték az egykori bokszoló gyilkosát Gyulán

Videón a nő, aki mattrészegen megrongált kilenc autót Pécsen

Videón, ahogy teljes terjedelmében égett egy kamion a 8-as főúton

Rekordtempóban gyűjtötte a büntetőpontokat a siető BMW-s Debrecenben - videóval

Túlpörgette a ménest a Váci úton, a Mustang a tetején állt meg

Különös meglepetést rejtegetett egy zuglói Kinder-tojás