
Cél, hogy elkerüljük az ilyen kamionos helyzeteket - videókkal
A Somogy megyei somogygeszti erdőben a minap a helyi vadászok az erdőt járták, amikor egy csizmát találtak, majd döbbenten vették észre, hogy csontok is tartoznak a cipőhöz. Azonnal értesítették a helyi rendőrséget, akik elkezdték az ügy kivizsgálását. Ezzel kapcsolatban pedig úgy nyilatkoztak, hogy közigazgatási eljárásban igyekeznek felderíteni a történteket, vagyis idegenkezűség, bűncselekmény gyanúja nem merült fel a haláleset kapcsán.
A holttestet azóta ruhái alapján sikerült azonosítani, mint kiderült egy két éve karácsonykor eltűnt férfiről van szó, akinek máskor is volt öngyilkossági kísérlete, ennek alapján valószínűsíthető, hogy önkezével vetett véget életének – írta meg a Somogy megyei hírportál.
Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgáltatót.
A címlapfotó illusztráció

Cél, hogy elkerüljük az ilyen kamionos helyzeteket - videókkal

Bozótvágó késsel sebesítette meg exét egy férfi Várpalotán

Halálos áldozatot követelt a gyilkos gáz Nyíregyházán

Rohanásból lett gázolás Tökölön, sokáig küzdöttek a gyalogos életéért

Durva fotókon a tapolcai motorbaleset, hajszálon múlt a tragédia

Sínek közé zuhant egy férfi a mosonmagyaróvári vasútállomáson

Átadták az M4-es autóút Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti szakaszát

Súlyos bűnelkövetők mellé javítóintézetbe kerülhetnek a terézvárosi késelés tini gyanúsítottjai is

Máskor is cserben hagyta áldozatát a halálos balesetet okozó drogos ámokfutó

Ketten haltak meg egy szörnyű balesetben az M1-esen

El akarta ütni volt feleségét, videón szigetszentmiklósi ámokfutás

Biciklis zaklatót fogtak Monoron, több nőt is molesztált