
Ijesztő baleset: Videón, ahogy felökleltek egy motorost Békésen
Ricardo Cesar Guedes turista vízummal érkezett Amerikába még a kilencvenes években. Amikor vízuma lejárt, úgy döntött, hogy egy 17 éve meghalt négyéves fiú személyazonosságán tovább fog élni az országban. A források szerint semmilyen kapcsolatban nem állt a fiúval, akinek TAJ számával élt éveken át, így egyelőre azt sem tudni, hogy tudta meg a számot.
Miután megszerezte a számot, és ezzel együtt a fiú személyazonosságát, a férfi vett magának egy házat, egy luxusautót, összeházasodott barátnőjével, hitelt vett fel, és elkezdett légiutaskísérőként dolgozni – mindezt illegális bevándorlóként.
Guedes a halott fiú nevén, Eric Laddként hatszor újította meg az útlevelét, mielőtt az állami szervek észrevették, hogy valami nincs rendben. Csak azért jöttek rá, mert a megújításkor leadott újlenyomatok megegyeztek azokkal, amelyeket a 90-es években adott le a vízumához.
A közösségi média profilján többször látható a férfi Maria Guedes mellett, aki, mint kiderült, az édesanyja. Amikor a hatóságok megkérdezték, azt mondta, hogy nem ismer semmilyen Eric Laddet, de azt elmondta, hogy fia Amerikában él.

Még szeptemberben tartóztatták le, amikor egy repülőre akart felszállni Houstonban egy telefonnal, amelynek „Eric telefonja” volt a neve. Amikor a rendőrök megállították, William Ericson Laddként mutatkozott be. Ezután tájékoztatták, hogy hazudni ilyenekről bűntény, ekkor azt mondta, hogy Amerikában született, de Brazíliában nevelték fel. Ezt követően a hatóságok elmondták neki, hogy halotti jelentésük van William Laddről, és megmutatták neki a fiú sírkövét is.
A férfi beismerte, hogy Ricardo Guedes a valódi neve, és azt mondta, hogy:
„Volt egy álmom, az álomnak most vége. Ideje szembenéznem a valósággal”.
Most emeltek ellene vádat, a hamis személyazonossággal való visszaélés szövetségi bűntettnek számít Amerikában - írta a Daily Mail. Így akár súlyos büntetést is kaphat, illetve kitoloncolást.
Fotó:twitter.com/erclad

Ijesztő baleset: Videón, ahogy felökleltek egy motorost Békésen

Videón, ahogy egy részeg autós kacsázott a Balaton felé vezető úton

Mentők siettek egy várpalotai óvodához, mérgező virághagymát ettek a gyerekek

Gyógyszertárban dühöngött egy nő Sopronban – videóval

Tűz ütött ki a Gyorskocsi utcai börtönben: egy fogvatartott meggyújtotta a matracát

A pótkocsi alá zuhant és meghalt egy 47 éves férfi Csarodán

Összehangolt akció zajlik Nagytarcsán, nyoma veszett egy idős férfinak

Meztelen alak garázdálkodott Hevesben, az éj leple alatt lopakodott

Extra kapacitásokat mozgósít a MÁV-csoport a hosszú hétvégére

Soha nem látott rohamra készül a Liszt Ferenc repülőtér

Fokozott készültség Budapesten, több utcát is érint a rendőrségi intézkedés

10 éves unokáját erőszakolta meg egy nagymama többször is