
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A 21 éves endrefalvai férfi tavaly novemberben ittasan elhatározta, hogy az utcájukban lakó 92 éves, megromlott egészségi állapotban lévő nőtől pénzt szerez. A hajnali órákban háza nyitott kapuján át bement hozzá, majd letolt nadrággal az ágyára ült és megkérte, hogy simogassa meg a nemi szervét - számolt be róla a Nógrád Megyei Főügyészség.
A nő erre nem volt hajlandó, és távozásra szólította fel az ittas fiatalt, aki ehelyett letolt nadrággal sétálni kezdett. Eközben észrevette, hogy a rémült nő pénztárcája a párnája alatt van elrejtve, kivette, majd ellopta a benne lévő 4500 forintot, ezt követően pedig távozott.
A Balassagyarmati Járási Ügyészség a férfival szemben szeméremsértés vétsége, magánlaksértés bűntette és kifosztás bűntette elkövetése miatt emelt vádat. Az ügyészség a bűncselekmények súlyára figyelemmel börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

Fotó: police.hu

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen