
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Egy alkalmi ismerőseiből álló társasággal tartózkodott 2021. december 31-én az esti órákban a sértett Miskolc belvárosában. A 18 éves fiútól egy lány elkérte a telefonját, akinek oda is adta. A készülék az este folyamán a lány barátjához került, aki elkezdett rajta zenét hallgatni, majd amikor a tulajdonosa visszakérte a mobilt, a 17 éves fiú azt mondta, hogy verekedjen meg érte.
A sértettet a 17 éves fiatal és a társaság egy másik tagja közösen bántalmazta, majd elszaladtak a készülékkel együtt.
A járőrök tíz percen belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyt, akinél az egyenruhások megtalálták a keresett telefont és annak tokjában a sértett személyes iratait is.
A Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói a 17 éves fiatalt gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették, valamint kezdeményezik letartóztatását is -írta a police.hu
Címlapfotó: police.hu

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen