
Üvöltő zene miatt riasztották a rendőrséget Zuglóba, ijesztő látvány fogadta az egyenruhásokat
Csollány Szilveszter az Exatlon Hungary 2. évada után vendégelte meg a Bajnokok csapatát Egerben. Ahogy elmondta az interjúban, csapattársakból barátok lettek, és még mielőtt kiesett a műsorból, megígérte a többieknek, hogy majd vendégül látja őket. A baráti összejövetelre végül 2020 nyarán került sor, ahol az olimpiai bajnok akkor még felszabadultan gondoskodott a jóhangulatról.
Az interjú közben az olimpikon önfeledten beszélgetett a többiekkel, és egy félig teli borospohárral nevetve nosztalgiázott. Ő főzte a marhapörköltet is, még azon is viccelődött, hogy milyen sokáig puhul a hús.
A páratlan hangulatú estét pedig így zárta: „Ígérem, hogy a következő alkalommal még jobb lesz!”, mire a többiek azt reagálták, hogy ennél soha nem lehet jobb.
Az olimpiai bajnokról az Exatlon Hungary Facebook posztban emlékezett meg:
Az olimpiai ezüstérmes kajakos Tóth Dávid, aki csapattársa volt az Exatlon Hungary-ben, szívszorító búcsút vett Csollány Szilvesztertől. Azt írta, hogy számára felfoghatatlan, ami történt, mert nem tudta elképzelni, hogy a bajnok nem fog felépülni. Fiatalkorában példaképe volt, felnőttként pedig barátjává vált. A posztban visszatekint arra a közös összejövetelre is, amelynek során a TV2 interjút készített a sportolóval, és megemlíti, hogy elképesztően finomra sikerült az bizonyos egri marhapörkölt.
Csollány Szilveszter halálhíre hétfőn este rázta meg az országot. A gyűrű olimpiai-, világ- és Európa-bajnoka december elején került lélegeztetőgépre, miután a koronavírus súlyosan legyengítette szervezetét. Állapota gyorsan romlott, így Sopronból Budapestre szállították, ahol műtüdő segítségével próbálták megmenteni az életét. Az egész ország szurkolt a felépüléséért, azonban szervezete végül feladta a harcot.

Üvöltő zene miatt riasztották a rendőrséget Zuglóba, ijesztő látvány fogadta az egyenruhásokat

Rendkívüli hír érkezett az eltűnt pusztavámi férfiról, aki egy búcsúlevelet is hátrahagyott

Feldarabolt holttestet találtak Zalaegerszegen, különös kegyetlenséggel ölték meg az áldozatot

Ha szerda, akkor üzemanyagár-változás: De nem mindenki örülhet

Drámai felvétel, mentők leptek el egy nagykanizsai iskolát

Borzalmas horror Mosonmagyaróváron, a kórházban meghalt az áldozat

Meghalt Németh Erzsébet

Gázóra mellett gyulladt ki egy autó Mezőhegyesen

Szörnyű emberölés történt Letkésen

Betonmixer gázolt halálra egy nőt Egerben

Fotók érkeztek, tűz ütött ki egy debreceni gyárban

A pezsgődurrantással indul az új otthontámogatási program, a kereslet és a kínálat is felfuthat januárban