
Bizarr baleset, majd élet-halál harc Raposkán – drámai fotók készültek a helyszínen
A férfi vasárnap hajnalban autójával jelentősen túllépte a megengedett sebességet, ezért a rendőrök megkülönböztető fényjelzés használatával meg akarták állítani, de a férfi továbbhajtott. Az üldözésébe egy másik szolgálati autó is bekapcsolódott. Az egyikkel próbálták megelőzni a gyanúsítottat, de a férfi többször fenyegetőleg "ráhúzta a kormányt" a rendőrautóra - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes vezetője kedden az MTI-t-vel.
Fürcht Pál közölte: fél óra után sikerült megállítani a gyanúsítottat, de amikor a négy rendőr az autója felé közelített, a férfi hirtelen elhajtott. Menekülés közben elütötte az egyik rendőrt, aki már nem tudott a gépkocsi elől kitérni, így a motorháztetőre került. 20 méteren át vitte a motorháztetőn az ámokfutó, majd oldalra legurulva az úttestre esett, ahol az autó áthaladt a bokáján.
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés miatt folytat nyomozást az őrizetben lévő férfi ellen, aki beismerő vallomást tett.
MTI/A címlapfotó illusztráció (police.hu)

Bizarr baleset, majd élet-halál harc Raposkán – drámai fotók készültek a helyszínen

A TV2 nagyszabású választási műsorral jelentkezik vasárnap

Összedőlt a Mecsek ikonikus kilátója, videón, ahogy a földdel válik egyenlővé

Rendkívüli közleményt adott ki a ferihegyi repülőtér, ezt minden utazónak jó tudni

Halálos iramban: Dunaújvárosi hajsza – elképesztő autós üldözést vettek videóra

Holle anyó újra akcióban: Fotókon a Borsod vármegyei havazás

Meghalt Bugár Imre

Nyilvánosságra hozták a szorosadi tragédia felvételeit, fotókon a roncs

György István: szinte valamennyi kormányablak nyitva lesz szombaton és vasárnap

Téboly a 7-es főúton, szarvasok cikáztak az autók között – Videó

Hárman menekültek egy lángoló házból Békésen

Súlyos baleset Csonkamindszentnél, mentőhelikopter landolt


