
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A tárcavezető a MetMax Europe Zrt. fémmegmunkáló vállalat töltéstavai gyárának megnyitóján arról számolt be, hogy míg 2010-ben egy közepes méretű cég vállalati adóterhei 54,5 százalékot tettek ki, a hamarosan életbe lépő intézkedések nyomán ezek már 33 százalék alatt lesznek. Kiemelte, hogy a munkáltatói adóterhek 4 százalékkal csökkennek, a 25 év alattiaknak nem kell majd személyi jövedelemadót fizetniük, illetve kétmillió, gyermeket nevelő szülő visszakapja az idén befizetett szja-t.
A MetMax Europe Zrt. nagy nemzetközi vállalatok beszállítója, termékei egyebek mellett vasúti futómű- és fékberendezések, szivattyúk alkatrészeiként kerülnek beépítésre. Az állam 1,7 milliárd forinttal támogatta az 5,1 milliárd forintos beruházást, amelynek nyomán ötven új munkahely jön létre. Beszédében Szijjártó Péter aláhúzta: a magyar gazdaság erejét mutatja, hogy mára a vidéki, közepes méretű, hazai tulajdonban lévő cégek képessé váltak arra, hogy fejlett technológiai színvonalat képviselő ágazatokban is kilépjenek a világpiacra.
Ennek kapcsán rámutatott, hogy Magyarország a tizedik legnyitottabb gazdaság a világon: az export és a bruttó hazai termék (GDP) egymáshoz viszonyított aránya 83 százalék. Ezért szerinte különösen fontosak a kivitelre termelő cégek a magyar gazdaságban. A miniszter ezt követően hangsúlyozta, hogy a koronavírus-járvánnyal szemben kizárólag az oltások jelentenek védelmet, semmilyen lezárás vagy korlátozás nem jelent megoldást. Mint mondta, Magyarország vezető pozícióban van Európában a harmadik oltást felvettek arányát illetően, és nemrég megérkezett az első, kiskorúak immunizálására szolgáló vakcinaszállítmány is.

"Még több beoltott, még nagyobb biztonság" - fogalmazott. Majd hozzátette, hogy a sikeres oltási kampány nyomán Magyarország a többi európai országnál másfél hónappal korábban tudta újranyitni a gazdaságát, és így annak teljesítménye már a nyáron el tudta érni a járvány előtti szintet. Szerinte ez a világgazdaság vonatkozásában csak a jövő év végére fog megvalósulni. "Míg 2008-2009-ben öt év kellett ahhoz, hogy visszataláljon a válság előtti pályájára a gazdaság, most elég volt másfél" - húzta alá Szijjártó Péter.
Végezetül pedig a beruházással összefüggésben kiemelte, hogy a magyar fémipar teljesítménye az idei év első tíz hónapjában 37 százalékkal nőtt, így termelési értéke megközelítette a 3000 milliárd forintot.
MTI/Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen