
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Hat egyiptomi migránst tartóztattak le Szicíliában, miután fény derült arra, hogy naponta erőszakolták a lányokat egy fogadóközpontban. A helyi rendőrség közleménye szerint a kiskorú áldozatok egyiptomiak és tunéziaiak voltak, akik a bevándorlás utáni koronavírus-fertőzés megelőzésére szolgáló karanténjukat töltötték - számolt be róla a Daily Mail.
A pénteken letartóztatott erőszakoskodók közül öten szintén 18 év alattiak, őket és felnőtt társukat szexuális erőszak miatt vették őrizetbe a hatóságok.
A csoportos erőszak az olasz Villa Sikania Centerben történt, ahol a fiatalok behatoltak a lányok szállására, és találomra kiválasztották áldozataikat. Összesen 10 kiskorút erőszakoltak meg, de a rendőrség nem zárja ki, hogy további elszenvedői is lehetnek a fiatalok szexuális támadásainak. Az áldozatokat fenyegetéssel és zsarolással próbálták elcsendesíteni, akik azonban megtörtek, és mindent bevallottak a rendőröknek.
A fogadóközpontban korábban már többször törtek ki lázadások, amelynek következtében több migráns megszökött a kötelező karantén ideje alatt.
A címlapfotó illusztráció.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen