
Alvás közben csaptak fel a lángok: több konyhai tűz is volt a hétvégén
Gelencsér Tímea kicsivel több mint egy hete esett át egy mandulaműtéten. Közösségi oldalán számolt be róla a gyönyörű műsorvezető, hogy mennyire megviselte a műtét, nagy fájdalmakat kellett átélnie és rosszullétek is gyötörték.
Timi most Facebook oldalán üzent a rajongóknak, hogy minden rendben van vele. A kontroll vizsgálaton megnyugtató hírt közölt vele orvosa: sebe szépen gyógyul.
Egyelőre még néhány kellemetlenséggel meg kell birkóznia. Nem moshat például egyedül hajat, mert nem hajthatja még előre a fejét. Így aztán amikor az egyhetes kontrollra kellett mennie egyúttal beugrott a fodrászhoz is, ahonnan egy klassz frizurával távozott, ami fel is dobta a hangulatát. A dögös frizuráról készített egy selfie-t is, amit megosztott rajongóival.
A megpróbáltatásainak azonban még nincs teljesen vége, mert bár komplikációmentesen halad a felépülése, még mindig nagyon fáj a torka. Így fájdalomcsillapítókat kényszerül szedni és egyelőre még nem ehet kedve szerint. Továbbra is csupán puha ételeket fogyaszthat.
A kellemetlenségek ellenére azt írja Facebook bejegyzésében, hogy már látja a fényt az alagút végén. Vélhetően tehát nemsokára mindez csak rossz emlék lesz.

Alvás közben csaptak fel a lángok: több konyhai tűz is volt a hétvégén

Káosz az M1-esen: két súlyos baleset bénította meg a forgalmat Biatorbágynál

Mintha megnyílt volna az ég: brutális eső zúdult az országra

Riasztó jövőkép: Új korszak kezdődhet a magyar agráriumban

Drámai reggel az M3-ason: összetört autó miatt vonultak a tűzoltók

Súlyosan megégett egy kisfiú a családi grillezésen, mentőhelikoptert riasztottak

Halálos tragédia Debrecenben, kiderült, ki az áldozat

Lakásban gyújtott tüzet egy férfi Pécsen, életveszélyes az állapota

Időjárás-jelentés: viharok árnyékolhatják be a hétvégi programokat

Fáklyaként égett egy autó Hodásznál, menet közben kapott lángra - Videó

Terhes párját ütlegelte egy sárvári férfi, a nő elmenekülni sem tudott

Meghalt Sörös Sándor