
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Egy nő autóját vezette szerdán 17 óra körül Debrecenben a Szoboszlói úton. A sofőr forgalmi okokból fékezni és lassítani kezdett, azonban ekkor a mögötte haladó Suzuki nekihajtott. A balesetben ugyan senki nem sérült meg, a Suzuki utasa mégis kipattant a járműből és ingerülten számon kérte az Audi vezetőjét. A férfi azt sérelmezte, hogy megítélése szerint túlságosan hirtelen kezdett fékezni az előttük közlekedő autó - közölte a rendőrség.
A nő férje próbálta szépszóval, kulturáltan nyugalomra inteni a Suzuki utasát, a férfi azonban cserébe többször tenyérrel és ököllel is megütötte őt. A helyszínre érkező rendőrök azonnal megbilincselték a dühöngő utast, majd a rendőrkapitányságra szállították.

Súlyos testi sértés miatt kell felelnie a püspökladányi lakosnak.
Fotó: police.hu

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen