
Lesújtó hír érkezett: Elvesztettünk egy országos bajnokot
Regisztrált álláskeresőből az elmúlt harminc évben mindössze egyetlen hónapban, 2019 decemberében volt kevesebb a mostaninál - jelentette be Schanda Tamás államtitkár. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára hozzátette: 2020 utolsó hónapjához képest 52 ezerrel, a vírusválságban rögzített tavaly nyári csúcshoz viszonyítva közel 138 ezerrel csökkent a mutató.
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat regiszterében decemberben 238,7 ezer álláskereső szerepelt. A járványhelyzetben mért legmagasabb adat több mint másfélszerese volt a mostaninak. A tavalyi év végére sikerült 300 ezer alá szorítani a mutatót, amely márciusra valamelyest ismét megemelkedett. Ezt követően azonban kilencedik hónapja folyamatos, összesen már 61 ezer fő feletti a csökkenés. A kormány a vírusválságban bértámogatásokkal, adócsökkentésekkel, célzott vállalkozásfejlesztési programokkal ösztönzi a munkahelyek megőrzését, újak teremtését.

A foglalkoztatás bővítését célzó sikeres kezdeményezésként jelenleg is elérhető a Vállalkozások munkaerő támogatása. Egy álláskereső felvétele fejében fél éven át akár 600 ezer forintot kaphatnak a munkaadók. A program már több mint 30 ezer fő elhelyezkedését támogatta mintegy 17 milliárd forinttal.
Schanda Tamás kifejtette: "a hazai foglalkoztatás rekordokat dönt, mintegy 4,7 millióan dolgoznak Magyarországon, ez a legmagasabb érték a rendszerváltás óta. 2010-hez képest harmadára csökkent a munkanélküliségi ráta, amely így a legalacsonyabbak közé tartozik Európában. Magyarország előre megy, nem hátra: a baloldali kormányok utolsó teljes évében 600 ezer fő fölé nőtt az álláskeresők száma. A munkaalapú gazdaság és társadalom kiépítésében elért eredmények mellett a járványhelyzet ellenére is töretlenül nőnek a keresetek. Januártól ötödével emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum, előbbi összege így közel háromszorosa lesz a 2010-es szintnek. A családi adókedvezményekkel és a fiatalok szja-mentességével még több pénz marad az embereknél."
MTI/fotó: facebook.com/schandatamasjanos

Lesújtó hír érkezett: Elvesztettünk egy országos bajnokot

Üzemanyagár-változás: Ha tud, még ma tankoljon!

Több tucatnyi óvodás fertőződött meg éjszaka Egerben

Elhunyt Hőke Dávid, a tragikus hírt az egyetem tudatta

Súlyos vadászbaleset történt Hajdú-Biharban: a nyúl helyett barátját találta el a lövés

Elloptak egy újszülöttet Budapesten, álcázva menekült az elkövető

Elfogtak egy férfit, aki csőbombával sebesített meg egy nyugdíjast Monorierdőn

Égő házba rohant be egy szabadnapos rendőr Budapesten, drámai esetről számolt be a BRFK

Pusztító tűz tombolt egy idős férfi otthonában: csak a holttestére bukkantak a tűzoltók

Nyomozást indított a rendőrség a Tisza-adatbotrány ügyében

Újabb részletek derültek ki a diósjenői tragédia után

A nyílt utcán támadtak rá a fiatal művészre Kaposváron