
Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt
A High Voltage 2021 nevű gyakorlat békefenntartó ismereteket foglalt magába. Lőgyakorlatokkal és tömegoszlatással készült fel a manőverszázad a több napos gyakorlat leforgása alatt. A 26. váltás kijelölt állománya béketámogató műveleteket hajtott végre, tervezett meg, és vezetett.

A zárógyakorlaton a parancsnoki állomány többnemzeti szemléletét, jártasságát is felmérték. Magas készenléttel kapcsolatos feladatok, járőrözési tevékenységek kerültek előtérbe. A készenléti szakaszok kirendelését, terület és határzárást és a tömegközlekedési módokat is begyakorolták a katonákkal. Ezen kívül a honvédek VIP személy kísérését és szállítmánykísérést is gyakoroltak – valamint sérült személyek kimentését, és tárgyak védelmét.

Részt vettek elképzelt helyzet modellezésében is a katonák. Kis erejű ellenséggel vették fel a tűzharcot, amelynek keretében egy autóról leszállva gépfegyverekkel lőttek 50-150 méterre lévő célpontokra. Amint a célpontokat megsemmisítették, a fegyvertár biztosítására koncentráltak.

Rankay Ayrton hadnagy azt nyilatkozta, hogy voltak, akik először vettek részt egy ilyen felkészítésen. A tömegkezelési gyakorlaton kétszakasznyi katona a hadnagy elmondása szerint szinte „rutinmunkával” szorította ki a betörő embertömeget. Értékeléssel és az eredeti helyzet visszaállításával fejezték be a gyakorlatot. – olvasható a Honvédség honlapján
Fotó: Magyar Honvédség

Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt

Lezuhant egy ember karácsonykor, mentő és tűzoltó vonult ki a budai alsó rakparthoz

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!