
Sikolyok szűrődtek a lakásból: új fordulat a szentlőrinci tragédiában

Erdő Péter a gyerekeket köszöntve arról beszélt: ahogy a betlehemi pásztorok, akik elsőként ajándékozták meg a Kisjézust, "mi is oda akarunk térdelni, mi is szeretnénk ajándékot vinni" neki.
Jézus ma is "itt van köztünk", de nemcsak egyetlen betlehemi jászolban, hanem minden gyerekben. Ezért "ha nektek adunk, azt úgy adjuk, mintha a Kisjézusnak adnánk" - fogalmazott a bíboros.
Az ünnepségen részt vett Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Karitatív Tanács elnöke, aki az MTI-nek elmondta: a karitatív szervezetek hol látványosan, hol csendben, de egész évben végzik munkájukat.

Értékelése szerint az idei év "nagyon sűrű volt". A horvátországi földrengéssel kezdődött, ahol a segítségnyújtásból kivették részüket a magyarországi karitatív szervezetek is, és az egész évet végigkísérte a koronavírus-járvány. A Karitatív Tanács tagszervezetei a szociális otthonoktól kezdve a családokon át sok helyen segítettek a járvány elleni védekezésben - mondta.
Megjegyezte: a szervezetek a járvány miatt árván vagy félárván maradt gyermekeket segítő Regőczi Alapítvány munkájában is részt vállalnak.
Soltész Miklós kitért arra is: a Katolikus Karitász advent idején - más akciói mellett - évről évre azt a "nagyszerű", "lélektől lélekig érő" módját választja a segítésnek, hogy közösségek, iskolai osztályok, családok ajándékoznak meg nehezebb körülmények között élő gyermekeket.

Az államtitkár megemlékezett az októberben elhunyt Mádl Dalmáról, Mádl Ferenc köztársasági elnök özvegyéről, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövetéről, aki éveken keresztül Erdő Péterrel együtt osztott ajándékot a karitász karácsonyi ünnepségén. Mint mondta, a szomorúság mellett, hogy Dalma asszony "elbúcsúzott a világtól", örömmel tölti el, hogy Herczegh Anita idén átvette tőle az ajándékosztás feladatát.
Csorba Gábor, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye karitász központjának igazgatója elmondta: a katolikus iskolák diákjai által felajánlott, valamint az Angyalbatyu programhoz csatlakozók adományaiból összesen 450 névre szóló ajándékcsomagot állítottak össze a karitász munkatársai az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében. A budapesti ünnepség mellett Esztergomban, más egyházmegyei plébániákon és Kárpátalján is rendeznek ajándékosztást.
MTI/Fotók: MTI/Mohai Balázs

Sikolyok szűrődtek a lakásból: új fordulat a szentlőrinci tragédiában

Meghalt Linczmayer László, gyászol a rendőrség

Borzasztó, amit át kellett élnie a két kisgyereknek a drogos nő miatt

Szerdán lejár a határidő, figyelmeztet a NAV

Meghalt Scherer Péter

Kegyetlen módon bánt áldozatával egy férfi Baranyában

Akciófilmbe illő jelenetek az M5-ösön: Futva menekült a kamion sofőrje – videóval

Rendőrkocsit is letarolt egy furgonos Kunfehértónál

Dührohamot kapott a miskolci buszmegállóban egy férfi - videóval

Gyújtogatás miatt lángolt egy ház Szadán

Videón, ahogy két férfi felgyújt egy luxusautót Érden

Megrázó részletek derültek ki az albertirsai családi tragédiáról, elképesztő mit tett a kétgyermekes anya