
Amikor a kalauz több mint egy ellenőr: saját autóval segítette az utasokat
Vádat emeltek egy 30 év körüli pár ellen, akik az egyik hevesi városban lévő otthonukban embertelen körülmények között nevelték gyerekeiket.
A pár a 2 és 12 év közötti gyerekekkel egy négy szobás, lepusztult házban élt, amelyben sem vezetékes víz, sem fűtés nem volt, egyetlen szobában húzták meg magukat mindannyian.
A házban patkányok tanyáztak, az élelmiszert a ruhásszekrényben tartották, a gyerekek tányérok híján üres tejfölös dobozokból fogyasztották az élelmiszert. Legalábbis, amikor kaptak enni, ugyanis a gyerekeket rendszeresen éheztették, akik ennek következtében testileg lesoványodtak.
A gyerekek nevelését elhanyagolták, sem mentális sem szellemi fejlődésükkel nem törődtek, emiatt kommunikációs és szociális szintjük elmarad a kortársaikéhoz képest.
A gátlástalan családapa a nő előző kapcsolatából származó kislányt, akit ő nevelt csecsemő korától fogva rendszeresen szexuálisan molesztálta. Pornófilmeket nézetett vele és nemi aktusokra kényszerítette.
Emiatt a Heves Megyei Főügyészség tizenkettedik életévét be nem töltött hozzátartozója sérelmére, erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntettével vádolja, továbbá – csakúgy, mint élettársa ellen - öt rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt is vádat emelt ellene.
Az ügyészség a férfival szemben 13 és fél év, míg a nővel szemben 3 év szabadságvesztés kiszabását indítványozta a vádiratban – olvasható a Heves Megyei Főügyészség sajtóközleményében.
A címlapfotó illusztráció.

Amikor a kalauz több mint egy ellenőr: saját autóval segítette az utasokat

Jön az év első zivatara

Úszni próbált egy Tesla Püspökladányban - Fotóval

Egy falat édesség okozta nagy bajt egy budapesti idősotthonban

Gyógyszertárban esett össze egy férfi Tolnában, mentőhelikopter is érkezett

33 centi hó? Autó helyett síléccel vágott neki Sopronnak – videó

Hihetetlen trükk: kabátujjban csempészett ki 21 pár cipőt egy hajdúböszörményi férfi

Számított rá, hogy a mezőkövesdi rendőrök kopogtatni fognak az ajtaján

Videón, ahogy egy kukát, majd egy autót is felgyújt Zuglóban

Iszonyatos mennyiségű hó hullott Kőszegen - Fotók

Mást is árultak a pult alól a vegyesboltban, jelszóval lehetett kérni

Meghalt egy lakó, tűz ütött ki egy tatabányai társasházban