
Lángra kapott egy kamion fülkéje az M5-ösön - Fotóval
2021. október 15-én éjszaka valaki kiemelte egy XXII. kerületi gyorsétterem ablakát a helyéről, majd az üzletbe bemászott és onnan pénzt, valamint egy mobiltelefont lopott el. Az elkövető azonos módszerrel követett el bűncselekményt ugyanebben a kerületben 2021. október 23-án éjjel, ebből az étteremből szintén pénzt és egy táblagépet vitt el.
A XXII. kerületi nyomozók a lopások elkövetőjeként a 30 éves budapesti S. Róbertet azonosították, akit 2021. december 15-én az utcán fogtak el a XIII. kerületben. Kétrendbeli lopás bűntett gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. S. Róbert elmondta, hogy összesen több mint tíz alkalommal tört be különböző gyorséttermekbe, virágboltba és egyszer egy hotel öltözőjébe is, amelyeket szintén a terhére róttak. Két alkalommal a feltört étterem pultjába is beállt, ahol alkalmazottat színlelve, étellel szolgálta ki a vendégeket.
A rendőrök a férfit őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, a bíróság pedig a gyanúsított bűnügyi felügyeletét rendelte el - írta a police.hu
A címlapfotó illusztráció/Youtube

Lángra kapott egy kamion fülkéje az M5-ösön - Fotóval

Csak a lélekjelenléten múlt: újabb durva videók az utakról

Lángba borult egy budapesti vendéglátóhely, többszázan menekültek

Egy bátor utas védte meg a kislányt egy miskolci villamoson

Élőben közvetítette a lakástüzet, és még beszólt a mentősnek is

Halálra verték az ünnepeltet Monoron a névnapi buliban

14 millió forintot tankoltak el fél év alatt a cég pénzén Kiskunhalason

Nekicsapódott a fénysorompónak, majd felborult egy kocsi Hódmezővásárhelyen

Fékezés nélkül csapódott a kamion rakományába Kunszentmártonnál - Videóval

Többen megsérültek, tűz ütött ki Csepelen

Gabonatároló tetejéről zuhant le egy férfi Hevesnél, nem élte túl

Rejtélyes horror: Holttestet találtak egy debreceni panelház tárolójában