
Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség közleménye szerint a családi problémákkal küzdő férfi idén nyáron egyik nap a strandon italozott, és több nyugtatót is bevett. Este autóval elindult a 41-es számú főúton Nyíregyháza irányába, majd behajtott az egyik benzinkútra, ahol alkoholt vásárolt. Egy bejelentés alapján a rendőrök a benzinkúton igazoltatták, majd látva az alkoholos állapotát vizelet, és vérvétel céljából előállították az orvosi ügyeletre. Ezt követően két ezreléket meghaladó alkoholkoncentrációt mutatott ki az orvosszakértő.
A rendőrök elengedték a férfit, aki végül visszajutott a benzinkúton parkoló autójához, majd éjfél körül azzal elindult ismételten Nyíregyháza irányába, ahol útközben egy másik benzinkútra tért be. Ittassága miatt nekihajtott a szegélynek, amitől defektet kapott, így azt próbálta megjavítani úgy, hogy leparkolt az egyik kútfejhez.
A javítás közel egy óráig tartott, de állapota miatt azt nem tudta befejezni. Az eseményeknek az vetett végett, hogy a rendőrök ismételten előállították, aki nem tagadta azt, hogy alkoholt fogyasztott. Az újabb vérvétel szerint még magasabb volt vérének alkohol tartalma, mint korábban.
A kerékcserét rögzítette egy biztonsági kamera, amely a némafilmes korszakot hozza vissza másfél percre a maga ikonikus zenéjével.
A Nyíregyházi Járási Ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségével vádolja a férfit, akivel szemben pénzbüntetés kiszabására és járművezetéstől eltiltásra tett indítványt a bíróságnak. A férfi vezetői engedélyét a rendőrök a helyszínen elvették. Az eljárás a Nyíregyházi Járásbíróságon folytatódik.

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval

A nyílt utcán verte össze élettársát egy férfi, a fejét többször megtaposta

Vascsővel verte szét szomszédját egy honti férfi - Fotók

Késsel fenyegette a mentőket egy fertőszentmiklósi férfi

Drámai küzdelem Győrnél, egy idős nő élete volt a tét - Fotó

Rejtélyes holttestet találtak Nyíregyházán - Fotók

Rendőrök szeme láttára szabálytalankodott egy részeg - Videó

Erkélyen surrant be lopni egy férfi, kifelé már a rendőrök várták

Megfojtotta kisgyerekét egy nő Karcagon, miután egész nap alkoholizált

Nagy volt az érdeklődés a Nyitott Parlament program iránt