
Ittasan ütött el egy 15 éves biciklist, majd elhajtott Jánoshalmán
Borzasztó tragédia történt még 2015. július 18-án a 442-es számú főúton, amelynek következtében ketten meghaltak. A most 29 éves kecskeméti férfi egy teherautóval közlekedett, amikor elvesztette uralmát a járműve felett, majd áttért a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött egy személyautóval. A vétlen gépjármű 28 éves vezetője a kórházba szállítást követően, a 27 éves utasa a helyszínen életét vesztette. Két ember pedig maradandó fogyatékosságot szenvedett.
A férfi hat családot tett tönkre egyetlen rossz döntéssel, amelyet azóta megbánt. A rendőrség felkereste őt a börtönben, ahol mesélt a tragédia körülményeiről, és arról, mennyire nehéz együttélnie a bűntudattal.
"Egy péntek esti kikapcsolódással kezdődik az egész. Elmentünk a barátokkal, ismerősökkel szórakozni, és alkoholt fogyasztottunk ez idő alatt. Én másnap reggel vállalkoztam arra, hogy volán mögé ülök és vezetek. Négy korsó sört ittam meg és kettő darab röviditalt. Úgy voltam vele, hogy 'este fogyasztottam alkoholt, tudok én vezetni, nincsen baj', és ez volt az a felelőtlenség, amit nem kellett volna" - meséli a videóban Róbert.
Róbert nem tapasztalhatott meg sokat a húszas éveiből, ugyanis öt év fogházbüntetést kapott.
"Sokkal könnyebb felelősségteljesen dönteni, mint a felelőtlen döntés következményeivel együtt élni. Ha csak egy ember megnézi ezt, akiben megmarad, és egyszer úgy dönt, hogy láttam a hülye gyereket, ott ül bent, ezért van bent... hát én nem ülök be az autóba. Lehet, hogy az életét mentettem meg ezzel" - folytatta a bűntudattal küzdő férfi.
Címlapfotó: police.hu

Ittasan ütött el egy 15 éves biciklist, majd elhajtott Jánoshalmán

Tűz pusztított egy kétezer négyzetméteres csarnokban Gárdonynál

Letartóztattak egy rendőröket fenyegető férfit Kaposváron

Hernádi Zsolt: üzemi baleset történt

Méteres lángok csaptak fel Győrújbaráton, kiderült, mi okozta a tüzet

Összecsomózott övek tartották össze az M3-ason száguldó horrorkaravánt

Helyszíni fotókon a Mol tiszaújvárosi üzemében történt robbanás, egy ember meghalt

Ránk kacsint a nyár a pünkösdi hosszú hétvégén

Ijesztő baleset: Videón, ahogy felökleltek egy motorost Békésen

Videón, ahogy egy részeg autós kacsázott a Balaton felé vezető úton

Mentők siettek egy várpalotai óvodához, mérgező virághagymát ettek a gyerekek

Gyógyszertárban dühöngött egy nő Sopronban – videóval