
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A kislányt 2018 februárjában szállították az Arkansas-i Gyermekkórházba, ahol az orvosok megállapították, hogy a gyermek különböző szexuális úton terjedő betegségben is szenved. A kórház értesítette a rendőséget.
A lány az FBI-nyomozóknak pontos leírást adott két férfiról és elmondta, hogy korábban egy szállodai szobában erőszakolták meg – közölte az ügyészség.
A két férfit elkapták majd vér- és vizeletminta vettek tőlük, mely kimutatta ugyanazokat a nemi betegségeket melyekben a 6 éves lány is szenved – írja a New York Post.
A 27 éves Demarcus George és a 33 éves Mario Waters szövetségi bírósági meghallgatáson beismerték, hogy többször megerőszakolták a kislányt, továbbá szexuálisan kereskedtek vele.
A szálloda pénzügyi nyilvántartása szerint a lány anyja – aki azóta elvesztette felügyeleti jogát – volt az, aki 2018 márciusában hitelkártyával fizetett egy a szobáért, ahol később szexuálisan bántalmazták lányát.
George és Warters ellen életfogytiglan börtönbüntetést indítványoztak.
A címlapfotó illusztáció: police.hu

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen