
Tűz ütött ki a Fazekas gimnáziumban, ezren menekültek ki
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető nagy elismerésnek és a hosszú távú gazdasági stratégia visszaigazolásának nevezte azt, hogy a több mint 150 országban jelen lévő, nagy-britanniai központú EY épp Magyarországra hozza az újabb beruházását.
Kiemelte, hogy a cégnél jól képzett, nyelveket beszélő fiatalok kapnak majd munkát, akiknek biztosított lesz a folyamatos fejlődése. Ez és az ehhez hasonló beruházások szerint segítenek a fiatalok Magyarországon tartásában és a már külföldön élők hazacsábításában.
Beszédében elmondta, hogy Magyarországon jobb a helyzet a koronavírus-válságot illetően, mint általában globálisan, amihez bátor döntésekre volt szükség az oltási és a beruházásösztönzési program terén is. Lesújtó jelentéseket hallani mindenfelől lezárásokról, lassuló gazdasági teljesíményről, újra térdre kényszerülő egészségügyi ellátórendszerekről. "Szerencsére azonban nálunk ennél sokkal jobb a helyzet, gazdasági rekorddöntésekről érkeznek hírek, van elég oltóanyag az országban, az egészségügy pedig jól bírja a strapát" - fogalmazott.
Ezzel kapcsolatban a kormány beruházásösztönzési programjának eredményeit méltatta, és hangsúlyozta: "nem pusztán előzünk a kanyarban, de a kanyar után gyorsítunk is".
Hozzátette, hogy az újabb adócsökkentések tovább erősítik Magyarország versenyképességét, friss lendületet adnak a gazdaság növekedésének.
Tájékoztatása szerint 156 üzleti szolgáltatóközpont működik ma Magyarországon, amelyek több mint 70 ezer embernek adnak munkát, nagyjából 14 ezernek Budapesten kívül. A szektorban dolgozók 83 százaléka felsőfokú végzettséggel rendelkezik, átlagéletkoruk 33 év, 15 százalékuk külföldi állampolgár.
MTI/ A címlapfotó: Facebook.com/Szijjártó Péter

Tűz ütött ki a Fazekas gimnáziumban, ezren menekültek ki

Nem indít és nem fogad járatokat a Liszt Ferenc Repülőtér

Halálos tragédia - iskolaudvaron landolt egy mentőhelikopter Mélykúton

Fotók érkeztek, durván kiégett egy kamion az M5-ösön

111 riasztás egy nap alatt – Itt az elmúlt 24 óra mérlege

Figyelmeztet mindenkit a rendőrség

Gyerekek is megsérültek egy részeg miatt a 31-esen

Narancssárga riasztás lépett életbe, mutatjuk, hol van nagy veszély

Életet mentett a mentők új, videós távdiagnosztikai rendszere

Lendületben a magyar vállalkozások – eredményes évet zárt az MKIK

Rendkívüli hír érkezett a budai kórházból eltűnt kisfiúról, a hóban fekve találták meg

MTÜ-elnök: 2025-ben az előző évi rekordját is megdöntötte a turizmus