
Kijöttek a hivatalos becslések: Ez vár sok magyarra a következő hónapokban
A budapesti tartózkodási hellyel rendelkező török férfi szórakozni ment szegedi ismerőséhez. A gyanúsított szerda éjjel az egyik belvárosi szórakozóhelyen ismerkedett meg a nővel, majd onnan 3 óra körül együtt távoztak.
A férfi az ismerőse lakásának lépcsőházában erőszakosan lépett fel a nővel szemben és közölte, hogy szexuális kapcsolatot akar vele létesíteni.A férfi megragadta a nő karját és felrángatta a lakásba, falnak lökte, majd fogdosni kezdte a nőt. A sértett ellenállt, védekezett, de a férfi tovább erőszakoskodott vele, melynek az vetett véget, hogy a lakásba hazaérkezett gyanúsított ismerőse, akinek közbelépésére a nő eltávozhatott a lakásból.
A bántalmazott nőnek 8 napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek.
Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója elrendelte a férfi letartóztatását szexuális erőszak bűntettének kísérlete miatt – írja az ügyészség.hu.
A címlapfotó illusztráció

Kijöttek a hivatalos becslések: Ez vár sok magyarra a következő hónapokban

Különös tilalom lép életbe Győr-Moson-Sopronban – szabálymódosítás mellett döntött a szövetség

Buszmegállóban esett össze egy férfi, kollégái küzdöttek az életéért

Meghalt Mészely László

Megállt az utasokkal egy személyvonat az éjszaka közepén Győrnél, rettenetes dolog áll a háttérben

Hátborzongató eset: női holttestet találtak a komáromi Monostori-erdőben

Nagyszabású munkálatok zajlanak Budapest mellett, valami egészen új épül

Hajmeresztő jelenetek Szombathelyen: egy pillanat alatt életveszélybe kerültek többen

Megdöbbentő adatokat mértek Északkelet-Magyarországon kora reggel, ránk rúgták az ajtót a mínuszok

Összehangolt akció: Drámai mentés zajlott a Pilisben

Közleményt adott ki a NAV, ez most rengeteg embert érint

Újabb medve kóborol Magyarországon, itt látták utoljára