
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Azonban hiába közeledett a nagy nap, esküvőről semmi hír, majd kiderült, hogy Zsoltiék lemondták.
Zsolti és Fioména, becenevén Méni már 24 éve alkotnak egy párt, ám kapcsolatuk nem mindig zökkenőmentes.
„Igen, igaz, lefújtuk a lagzit” – erősítette meg a hírt Blikknek Zsolti, aki több napos, hetedhét országra szóló lagzit tervezett, több száz vendéggel.
„Az a helyzet, hogy a feleségem nagyon megharagudott rám. Elkezdtük szervezni a ceremóniát, de mindenből kihagytam őt. Nem akartam én rosszat, csak úgy gondoltam, meglepem, ezért nem avattam be a dolgokba. Egyszer csak elszakadt nála a cérna, majd úgy döntött, nem lesz itt semmilyen esküvő, nem jön hozzám. Nagyon összevesztünk, kaptam a fejemre rendesen. Méni egyszerűen kibukott, el is zavart otthonról. Apám nem fogadott be, amikor bekopogtam hozzá, sőt, tőle is olyan sallert kaptam azért, amit tettem, hogy egyből észhez tértem” – mesélt a történtekről a napilapnak az ifjabb Gáspár fivér, aki azt is elárulta, hogy feleségével való nagyobb veszekedéseknél az állatok istállójában húzza meg magát.
Ménivel azóta sikeresen kibékültek és rendbe hozták a dolgokat, ám esküvő egyenlő biztos nem lesz.
„Még nem tettem le róla, hogy oltár elé vezessem Ménit. Talán jövő nyáron meglesz a lagzi, igaz, jóval később a tervezett dátumhoz képest, de meglesz. Megígértem neki, hogy ő is beleszólhat majd a szervezésbe” – folytatta Zsolti.
Zsoltinak nem is lenne ideje megszervezni egy esküvőt, hiszen jelenleg megállás nélkül dolgozik, hétfőn indul a Farm VIP, emellett szabadidejében az országot járja.
„Benne vagyok egy kampányban, a romatelepeket járjuk és felhívjuk a figyelmet az oltás fontosságára. Emellett adományokat, élelmiszert is viszek, jótékony munkát folytatok. Nekem szerencsésen alakult az életem, megvan mindenem, de addig nem nyugszom, amíg sok roma éhezik, nélkülözik. Addig járom a szegény vidéket, amíg mindenki be nem lesz oltva, és nem lesz élelem az asztalán” – nyilatkozta.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen