2025. november 10. hétfő, Réka
7°C Budapest

Kiugrott a kórház ablakán, megszólalt gyászoló szerelme: Pánikba eshetett...

Öngyilkosságot követett el egy fiatal férfi csütörtök délután Zala megyében. 
Tenyek.hu
2021. november 19., péntek 13:02
Vágólapra másolva!

A ZAOL.hu információi szerint a kórház covid-pulmonológiai osztályára felvett, harmincas éveiben járó férfi az épület harmadik emeletéről vetette ki magát. A férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életét már nem tudták megmenteni.

Úgy tudni, a beteg covid-fertőzése miatt esett pánikba. Próbálták megakadályozni ugrását, ám nem sikerült.  

Élettársa a megyei hírlap szerkesztőségének azt nyilatkozta, hogy párja korábban pár évig a mentőszolgálatnál dolgozott, majd váltott és kamionsofőr lett. Covid elleni oltása nem volt. Két hete betegedett meg, koronavírus-fertőzést állapítottak meg nála. Otthonában kezelték, ám olyan gyorsan elkezdett romlani az állapota, hogy csütörtökön kora délután mentőt hívtak hozzá. Így került a Zala megyei kórházba, ahol 20 perccel később a covid-pulmonológia harmadik emeleti ablakán kiugrott. Élettársa meg van győződve arról, hogy párja zavar tudatállapotba került a súlyos légzési elégtelenség, az oxigénhiány miatt, ezért következhetett be a tragédia. Más okkal nem tudja magyarázni a történteket. 

A Zala megyei hírportál szerint az már megerősített információ, hogy a tragédia körülményeit a rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja.

A tragádiával kapcsolatosan a kórház még nem adott ki hivatalos tájékoztatást, amint ez megtörténik, cikkünket frissítjük.

 

Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgáltatót. 

 

A címlapfotó illusztráció 

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk